Apró malőr történt Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor esküvőjén

 

Ahogy kislányként eltervezte, olyan volt Zsadon Andrea nagy napja, amikor négy évtizeddel ezelőtt örök hűséget fogadott Szolnoki Tibornak. A Jászai Mari-díjas színművész a Duna Ridikül című műsorában osztotta meg: a hintó és a paripák mellett egy apró közjáték is örökre emlékezetessé tette az ünnepi pillanatot.

Az esküvők régen és ma témáját járta körül a Ridikül aktuális háziasszonya, Pápai Erika színművész és vendégei, köztük Zsadon Andrea. A népszerű színművész és férje, Szolnoki Tibor negyven éve él boldog házasságban. Zsadon Andrea a műsorban hangsúlyozta: számára a házasság nem puszta forma, hanem valódi érték. Összetartozást, hűséget és bizalmat jelent. Úgy véli, ha az ember megtalálja azt a társat, akit választott – és aki őt választotta –, akkor természetes, hogy vele szeretne lenni, vele szeretné megosztani az életét.

A műsor tematikájához kapcsolódva visszatekintett romantikus esküvőjükre is: elárulta, gyermekkori álma vált valóra, amikor négy paripa húzta hintón érkeztek a helyszínre. A ceremóniát szomorúság is átszőtte, akkorra ugyanis mindkét szülőjét elveszítette –, a ceremónián hiányukat fehér csokrok jelezték a számukra fenntartott székeken.

A meghitt, romantikus nagy nap azonban tartogatott egy apró, ám annál emlékezetesebb malőrt is. „Eljött a pillanat, a gyűrűk felhúzása: az enyémmel minden rendben ment, ám én nem tudtam Tibor ujjára húzni az övét. A nyári meleg megtette a hatását. Egy darabig próbálkoztam, majd végül ő segített” – mesélte a színművész, hozzátéve: mindez nem volt katasztrófa, azóta is mosolyogva idézik fel ezt az örök emléket.

A teljes adás újranézhető a Médiaklikken.

Ridikül – hétköznap 16 órától a Dunán.

Borítókép: Zsadon Andrea, fotó: Ridikül/Tőke Béla