Szombaton este Magyarország egyetlen dalversenyének harmadik, egyben utolsó elődöntője élőben követhető a Dunán és a Petőfi Rádióban, március 28-án pedig kiderül, melyik produkció nyeri A Dal 2026-ot. A műsor zsűritagja, Ferenczi György a közmédia Család-barát és Önök kérték című műsoraiban őszintén beszélt az előadókról, a fiatal generációról és arról is, mit köszönhet ő A Dalnak, amelynek immár hatodik évada tagja.
Magyarország Érdemes Művésze, a Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Petőfi Zenei Díjas előadóművész visszatekintve a közmédia dalválasztó műsorában eltöltött hat évre úgy fogalmazott az Önök kérték vendégeként, hogy a zsűrizés komoly feladat. „Televízióban felelősségteljesen beszélni életre szóló tanulás. Hat éve csinálom, és folyamatosan tanulok” – árulta el. Hozzátette: a műsor nemcsak szakmai, hanem emberi szempontból is rengeteget adott neki, számos fiatal zenésszel ma már munkakapcsolatban áll. „Sokkal átfogóbb képem lett a kettővel utánunk következő generációról, és ezért nagyon hálás vagyok, mert nagyon jó zenészeket ismerhettem meg” – mondta a Család-barát stúdiójában, hozzátéve: aki nem figyel ezekre az előadókra, könnyen lemarad. „El kell kezdeni hallgatni a zenéjüket, mert különben nem értjük majd, miről beszélnek.” A szájharmonika-művész szerint zeneileg nagyon tehetségesek a fiatal előadók.
A Dal 2026 elődöntőinek egyik legizgalmasabb eleme a versenydalok áthangszerelése, amikor a produkciók teljesen új stílusban szólalnak meg. „A cél, hogy a dal más arcát mutassa, hogy az előadók kilépjenek a komfortzónájukból, de motiváló módon” – mondta Ferenczi György. Szerinte egy áthangszerelés arra is rávilágíthat, hogy egy jó dal különböző zenei stílusokban is működik. Ha egy mai szerzemény korábbi hangzásvilágban szólal meg, sokszor új oldalát mutatja meg – miközben az is érzékelhető mennyit változott a zenei nyelv az elmúlt hévtizedekben. Az átdolgozásoknak egy másik fontos hozadéka is van: segítenek az alkotóknak kívülről hallani a saját dalukat. „Megmutatja, mi van a saját zenédben, mert az több, mint gondolod” – fogalmazott.
Magyarország egyetlen dalválasztójában a tét egyre nagyobb lesz, vasárnap kiderül mely produkciók jutnak a döntőbe, amelyben már szimfonikus zenekari kísérettel szólalnak meg a dalok. Ez pedig Ferenczi György szerint olyan lehetőség, amely ritkán adatik meg egy zenész életében.
A Dal 2026 – szombatonként 19:35-től élőben a Dunán.

