Újabb különleges zenei átalakulásokkal folytatódik március 14-én, szombat este A Dal 2026. Magyarország egyetlen dalversenyének második elődöntőjében tíz produkció ismét teljesen új hangzást kap: a funky, swing, diszkó, folk-pop, pop stílus mellett – Alapi István, az EDDA Művek gitárosának szakmai segítségével – rock, metál és punk átváltozások is várják a Duna és a Petőfi Rádió közönségét.
A Dal 2026 második elődöntőjében elhangzó átdolgozásokban ezúttal is a hazai könnyűzenei élet elismert mesterei segítik az előadókat. A rockhangzás kialakításában Alapi István, az EDDA Művek gitárosa dolgozik együtt a versenyzőkkel, aki az M2 Petőfi TV vendégeként osztotta meg, szerinte a műfaj legfontosabb ereje a színpadon születik meg.
„A rockzenének az a lényege, hogy az erő, energia és a szabadság érzését hívja elő a színpadon. Azt látom, hogy A Dal versenyzői ezt tudják. Mivel élő produkciókat mutatnak be, rengeteg ember összehangolt munkáján múlik az eredmény. Az adás előtti próbán a hangmérnökökkel együtt dolgozunk majd azon, hogy a zsűri és a közönség a lehető legjobb hangzást kaphassa” – mondta a gitáros.
Alapi István szerint az előadók hozzáállása példaértékű: „Nemcsak a felkészülési időszakban, hanem a szombati élő adás alatt is ott leszek velük a stúdióban. Lelkesek, mindent beleadnak, fontos nekik a saját daluk és a szereplésük. Csak így érdemes zenélni, így tudnak meggyőzőek lenni.”
A második elődöntőben Beretka Ádám, Czakó Juli, DopeMan, dorimoczi, Horányi Juli és Fischer Norbi, Kökény Dani, Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér, a RICHMAN ORCHESTRA, a ThisMustBeLove és a Vintage Dolls produkciója születik újjá új stílusban.
A zsűriben Szandi, Ferenczi György, Trap kapitány és Bebe értékelik a fellépéseket, a nézők pedig ötödik zsűritagként szavazhatnak kedvenceikre SMS-ben. A voksok nagyban befolyásolják, mely dalok kerülnek be a március 28-i fináléba, amikor a döntős produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával hangzanak majd el.
A Dal 2026 – második elődöntő – március 14-én, szombaton 19:35-től a Dunán és a Petőfi Rádióban.

