„Rettentően izgultam” – Bebe elárulta, milyen érzés zsűrizni A Dal 2026-ban

 

Első alkalommal foglal helyet a zsűriben Bebe, a Melody Maker zenekar frontembere az ország egyetlen televíziós dalversenyében. Az énekes a Duna Önök kérték című műsorának vendégeként, Tótfalusi Fanni műsorvezetővel beszélgetve mesélt arról, hogyan élte meg a felkérést, és milyen szemlélettel értékeli a produkciókat A Dal 2026 színpadán.

Bebe szerint már maga a felkérés is olyan visszajelzés, amiért hálás a műsor alkotóinak. „Óriási elismerése a szakmai múltamnak, hogy felkértek A Dal produkcióinak zsűrizésére. Nehéz feladat, az első élő adás előtt rettentően izgultam” – fogalmazott az énekes, aki a színpadi rutinnal együtt járó izgalomról is őszintén beszélt. Mint mondta, a fellépések előtti drukkot jól ismeri: „A rosszullétig tudom idegesíteni magamat, de az évek és a rutin segített abban, hogy ezt leplezzem.”

A zsűriben azonban most új szerepben kell helytállnia. „Először furcsa érzés volt, hogy nem én állok a színpadon, hanem nekem kell véleményt mondanom pályatársakról vagy éppen feltörekvő fiatalokról” – tette hozzá.

Az énekes szerint a dalverseny egyik legnagyobb értéke, hogy a figyelem középpontjában maguk a szerzemények állnak. „Szeretem, hogy ebben a műsorban nem a fellépők, hanem a dalok versenyeznek, és azt is, hogy a fordulók lehetőséget adnak az áthangszerelésre. Ez a dalok igazi próbája” – mondta.

Bebe úgy látja, a produkciók megítélésében sok tényező játszik szerepet: a zene, a szöveg, a színpadi jelenlét és a látványvilág egyaránt. „Vannak dalok, amik annyira fajsúlyosak zeneileg vagy szövegükben, hogy csak sokadik hallgatásra értjük meg igazán. De vannak olyanok is, amelyek első hallásra fülbemászóan slágeresek. A televíziós stáb elképesztő látványvilággal támogatja a produkciókat, ehhez jön hozzá az előadó színpadi teljesítménye, ami alakítja bennünk az összbenyomást és így az értékelést.”

Az ítészként vállalt szerephez saját magával szembeni mércéjét tartja irányadónak. „Csak annyira vagyok szigorú, mint saját magammal. Ha kiáll valaki a színpadra, nyújtsa a tőle telhető legjobbat. Kell érezni annak a súlyát, hogy ez egy megismételhetetlen pillanat” – hangsúlyozta az énekes. A teljes beszélgetés újranézhető az Önök kérték Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

A Dal 2026 – szombat esténként 19:35-től élőben a Dunán és a Petőfi Rádióban.

Borítókép: Bebe, fotó: MTVA