Dalai keletkezéséről, az alkotói folyamatról beszélt részletesen Vastag Csaba az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorában. A Zene születése rovatban elárulta, a csapatmunkában hisz, az egyedüllét számára inspiráló. A zenész arról is beszélt, hogy testvérével, Vastag Tamással közös duettjük eleinte nem tetszett neki.
A Csináljuk a fesztivált! című showműsor több évadában is szereplő, valamint legutóbb a Magyarország Szépe élő adásában a Pop Tenors formációval fellépő énekest 2010-ben, egy tehetségkutató megnyerése után ismerte meg az ország. Azóta számtalan slágere jelent még és több szakmai elismerést, közte a Fonogram-díjat is elnyerte. Az énekes az M2 Petőfi TV-n hétköznap 22 órától élőben látható Esti Kornél című műsorban avatta be a nézőket alkotási folyamatában. Mint mondta, dalai csapatmunka eredményeként születnek. „Hiszek abban, hogy a világ dolgait több aspektusból kell megvizsgálni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk róla” – fogalmazta meg, miért hisz a közös alkotás sikerében.
A dalszerzés, szövegírás impulzívan történik esetében: amikor eszébe jut egy harmónia, egy rím, azt feljegyzi, majd megmutatja a többieknek és közösen dolgoznak rajta tovább. Az egyedüllét plusz inspirációt ad számára, ilyenkor – edzés vagy motorozás közben – van ideje gondolkodni, gyakran ekkor jönnek a jó ötletek.
Dalai szerteágazó témákat érintenek, egyik legsikeresebb közülük a testvérével, Vastag Tamással közös Őrizd az álmod című duettjük. A több díjat nyert szerzeményről is beszélt a Zene születése rovatban. „Érdekes módon nekem nem tetszett az elején, kifejezetten nem volt a kedvencem. Nem értettem, miért lenne sikeres, de végül az lett. Ez is jó példa arra, hogy csapatban kell dolgozni” – árulta el, hiszen mások hittek a dalban és igazuk lett, idővel pedig ő is megszerette. Vastag Csaba úgy véli, senki sem tudhatja előre, hogy amit ír, abból sláger lesz-e. Az, hogy végül mi lesz sikeres, végső soron a közönség és a történelem dönti el.
Az idézett riport újranézhető az Esti Kornél Médiaklikk-oldalán.
Esti Kornél – a nyári szünetben hétköznap 22 órától az M2 Petőfi TV műsorán.