Gyerekkora a rizsföldeken telt, szüleitől távolt állt mindenféle tudomány, az iskolában átlagos tanuló volt és még egyetemi évei kezdetén is inkább a japán harci íjászat érdekelte Takaaki Kajita japán részecskefizikust. Később megkedvelte a kutatást, főleg a különleges elemi részecskékkel, a neutrínókkal kapcsolatos kísérleteket. Egy kanadai kutatóval ehhez kapcsolódó felfedezésükért 2015-ben fizikai Nobel-díjat vehetett át a japán tudós.
A Kossuth Rádió Felfedező – a tudomány világáról című műsorban minden hónap első csütörtökén hallható Nobel-díjas történetek című sorozat legutóbbi vendége Takaaki Kajita japán részecskefizikus volt, aki a különleges elemi részecskék, a neutrínók tanulmányozásának szentelte pályáját, munkája elismeréseként pedig 2015-ben a kanadai Arthur B. McDonalddal megosztva a fizikai Nobel-díj kitüntetettje lett.
Világunk tele van neutrínókkal, ujjunk hegyén másodpercenként egymilliárd rohan keresztül. Az ősrobbanásnál minden bizonnyal rengeteg keletkezett belőlük, és azóta is minden atommag-átalakulás során létrejönnek ilyen részecskék, ennek megfelelően a Nap is ontja őket. Kajita azért kapott Nobel-díjat, mert kísérletei során egy hatalmas vízdetektorral, a háromezer tonna ultratiszta vizet tartalmazó Kamiokandéval bizonyította, hogy a neutrínóknak van tömegük. Márpedig a 90-es évek végéig a részecskefizika egyik dogmája volt, hogy a neutrínók tömeggel nem rendelkező részecskék.
A Nobel-díjas kutatókkal exkluzív interjúkat készítő Stark Klára Aliznak, a Cambridge-i Egyetem doktorandusz hallgatójának, a japán tudós mesélt gyerekkoráról. 1959-ben, nem sokkal azután született, hogy a szövetségesek megszállása véget ért Japánban, így már egy gyorsan erősödő gazdaságban a korábbi státuszát visszanyerő országban nevelkedhetett. „Tokiótól északra éltünk. Szüleim földművesek voltak, távol állt tőlük mindenfajta tudomány. Két testvéremmel a rizsföldeken telt a gyerekkorom. Nincsen sok emlékem, leginkább az, hogy mindenfelé rizsföldek voltak” – mesélte, kiemelve, elsőként szerezett diplomát a családban. Gyerekkorában érdekelték a természettudományok, de ekkor még a kísérletezésnél jobb mókának tartotta, hogy a szabadban játszhatott kortársaival. Gimnáziumban is átlagos tanuló volt. „Semmi kimagaslót nem értem el. A gimnázium utolsó évében döntöttem úgy, hogy fizika szakra jelentkezem. Egy környékbeli egyetemre mentem, mert nem akartam az elit helyekért harcba szállni” – emlékezett vissza, felidézve, az első években a tanulás helyett leginkább a japán harci íjászat érdekelte. Aztán fizikus hallgatóként megkedvelte a különleges elemi részecskéket, a neutrínókat és elkezdte a kutatói munkát.
Az interjúban elmesélte, a Kamiokande detektorral eredetileg a protonbomlási elméletet szerették volna megerősíteni, ám közben új jelenséget figyeltek meg egy másik elemi részecskével, a neutrínóval kapcsolatban. „A neutrínók rendkívül kis tömegű, elektromos töltéssel nem rendelkező részecskék, amelyek, mivel alig lépnek kölcsönhatásba más részecskékkel, szinte észrevétlenül haladnak át a világon. Kutatásunk új irányt vett, és a Kamiokande a neutrínók kutatásával vált ismertté” – mondta a tudós, azt is bevallva, e munka során nem sokat látta a napot, a kísérletekhez épített háromezer tonna vízzel teli tartályt Tokión kívül, a hegyekben, mélyen a föld alatt helyezték el.
Később megépítették a Super-Kamiokandét, amelyben sokkal több neutrínó eseményt tudtak megfigyelni és a nagy adatbázisnak köszönhetően rájöttek, hogy a földgolyón áthaladó neutrínók egy része valójában nem tűnik el, hanem átalakul. Ez az úgynevezett neutrínó oszcilláció, az a folyamat, amikor a neutrínó egyik típusa (elektron-, müon-, tau-neutrínó) egy másikká alakul. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a neutrínóknak van tömegük. Az elméleti fizika már az 1960-as években megjósolta, hogy a különböző típusú neutrinók egymásba átalakulhatnak, és a 2015-ös Nobel-díjasok egymástól igen távoli és független kísérletei bizonyítékokat szolgáltattak erre, és egyúttal arra is, hogy a neutrinók nem tömeg nélküli részeskék.
A felfedezés áttörést jelentett a részecskefizikában, és azóta is arra kényszeríti a részecskefizikusokat, hogy gondolják át és finomítsák a világunkat egységesen leíró úgynevezett Standard Modellt.
A teljes beszélgetés újrahallgatható a műsor Médiaklikk-oldalán.
A Kossuth Rádió Felfedező – a tudomány világáról című műsora részeként minden hónap első csütörtökén 14:32-től Nobel-díjas felfedezések nem mindennapi történeteit ismerhetik meg a hallgatók.