Fehér Anna legszebb születésnapi ajándéka, hogy fiával ünnepelhet

 

Mindennél többet ér Fehér Anna számára, ha együtt lehet fiával – árulta el a Családi kör stúdiójában. A Jászai Mari-díjas színművészt születésnapján köszöntötték a Duna délutáni magazinműsorában, amelyben kamaszkorba lépő fiáról és nevelési elveiről is beszélt.

Ugyanazon a napon ünnepli születésnapját Fehér Anna és fia, Barnabás. A jeles eseményt családdal, barátokkal töltik, színházi estet sem vállal ekkor a színművész. „Nagyon szeretek játszani, és a fiammal közös estéket is. A kettő nem mérhető össze, de nem cserélném el semmire azt az időt, amelyet otthon vagy bárhol, de közösen töltünk” – árulta el a Családi körben Fehér Anna. Az Érdemes Művész bevallotta: amióta megszületett fia, nincs szebb születésnapi ajándék számára, mint hogy fiát ünnepelheti.

A kamaszkor kezdetén álló Barnabásról azt mondta, a leválás hosszú útjának elején járnak. „A szabadság, tudatosság, öntudat, nyitottság, alkalmazkodás együttállását kamaszkorban muszáj elsajátítani” – fogalmazott. Egyetértve Ranschburg Jenő pszichológussal – aki szerint az a fiatal, aki nem vívja meg saját szabadságharcát, soha sem lesz igazi felnőtt – azt mondta: fiának is végig kell járni ezt a rögös utat.

A színpadon több kiváló darabban is látható a színművész. Fia és a próbákkal töltött idő mellett nagy gonddal fordul a környezetében élő emberek felé. Példát mutat abban, miként lehet minden nap több emberséggel élni. „Nem nagy dolgokról van szó, apróságokról a gyakorlatban. Egy köszönés, kedves szó, vagy pusztán annyi, hogy meghallgatom a másikat, hogy több közünk lehessen egymáshoz” – fogalmazott a műsorban Fehér Anna. Önmagáról is beszélt, kiderült, szenvedélyes moziba járó, imádja a kertet gondozni, szeret főzni, olvasni és utazni, amikor ideje engedi.

A teljes beszélgetés újranézhető a Családi kör Médiaklikk-oldalán.

Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.

Borítókép: Fehér Anna, fotó: MTVA/Markal Ádám