A magyar tudomány és média mérföldkőhöz érkezik: Kapu Tibor, a HUNOR program keretében kiválasztott magyar űrhajós hamarosan eljuthat az űrbe. A különleges esemény minden mozzanatát a közmédia exkluzív élő közvetítésben mutatja be. Joó Csaba, az világesemény egyik hazai tudósítója azt ígéri: az indítás előtti izgalmaktól kezdve egészen a rakéta felbocsátásáig, és azon túl is közvetíti majd a második magyar asztronauta útját.
Joó Csaba, a közmédia Év riportere díjjal 2025-ben elismert munkatársa eddigi pályafutása legfontosabb tudósításra készül. Az M1-en hétfő esténként látható Jó Világ című műsorvezetője úgy fogalmazott, bakancslistás álma válik valóra azzal, hogy a magyar űrtörténelem új fejezetének lehet tevékeny részese.
„Kapu Tibor missziója a magyar űrkutatás újabb mérföldköve. A közmédia célja, hogy ez a történelmi esemény minél többekhez eljusson – érthetően, szórakoztatóan és hitelesen. Hatalmas szakmai kihívás és felelősség a közvetítés, éppen ezért rádiós kollégámmal, Balog Tamással – aki a Kossuth Rádió Irány az űr! című műsorában két éve követi a magyar űrhajós programot – hónapok óta tanulmányozzuk az űrmissziót, videókat nézünk, cikkeket olvasunk, hogy a lehető legpontosabban adhassuk vissza, ami ott történik” – kezdi Joó Csaba, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy testközelből mutassa be az űrutazás emberi oldalát. Kapu Tiborral már a felkészülés óta kapcsolatban vannak: a kutatóűrhajós kendőzetlen őszinteséggel mesélt neki arról, hogyan vezetett útja a nyíregyházi gyerekszobától – ahol már akkor űrsiklóval játszott – a valóságos űrutazásig.
A közmédia több csatornája a felbocsátás tervezett napjára, június 8-ra tematikus műsorfolyammal készül, amelyben nemcsak a rakétaindítást követhetik élőben a nézők és a hallgatók, hanem betekintést nyerhetnek az űrhajós kiképzés kulisszái mögé és szakértői elemzések segítségével megérthetik az űrmisszió technikai hátterét is.
„Fontos, hogy ne egy távoli, elvont eseményként tálaljuk ezt a technológiai bravúrt, hanem emberivé tegyük. Tibor egy igazán szerethető, közvetlen ember – az ő személyiségén keresztül lehet megmutatni az űrkutatás valóságát. A NASA-tól azt az ígéretet kaptuk, hogy biztosítanak számunkra egy olyan bejövő külön kamerás jelet, amelyen több kameraállás rögzíti majd közelről az indulást” – emeli ki Joó Csaba. A közvetítés részleteiről elmondta, a helyszín a legendás floridai Kennedy Űrközpont lesz, ahová a közmédia stábja már napokkal a felbocsátás előtt megérkezik, hogy bepillantást engedjen az előkészületekbe. A közmédia több kameraállással, élő kapcsolásokkal, valamint rádiós és televíziós közvetítéssel is követi az eseményt – így a magyarok szinte úgy érezhetik majd, mintha ott lennének a rakéta mellett.
Jó Világ – hétfő esténként a 19:30-as Híradó után az M1-en.
Jó Világ – Magyar az űrben – a riport június 2-án este, majd a vágatlan exkluzív interjú június 4-én este az M1-en.