A Magyar Televízió legendás Zenebutik című műsorának házigazdáját születésnapja alkalmából köszöntötték a Duna Családi kör című műsorában. Juhász Előd 87 évesen is fáradhatatlanul dolgozik, és változatlanul szeretné megismerni a világot.
Soha sem tagadta korát, szögezte le Juhász Előd a Duna délutáni magazinműsorában, ahol 87. születésnapja kapcsán köszöntötték. A zenetörténész, televíziós- és rádiós műsorvezető elárulta, egész ünnepségsorozatban van része. Bár május 4-én volt hivatalosan a jeles nap, családja már hamarabb felköszöntötte. „Három lányomat, négy lány és két fiú unokámat nem egyszerű egyszerre összehozni, ezért velük már korábban ünnepeltünk. Az, hogy mind együtt tudtunk lenni, a legnagyobb ajándék számomra” – mondta Juhász Előd, aki később vendégül látja barátait, majd találkozik azokkal is, akikkel sokat utazgatott.
A Zenebutik című ikonikus műsor egykori házigazdájának nem sok szabadideje van, hiszen hetente kétszer most is rádiós műsort vezet. A 266 adást megélt Zenebutik 1981-es indulása előtt már csaknem 20 évvel korábban is a rádiónál dolgozott, a televízió és rádió világától pedig sohasem szakadt el. „A mai napig készülök az adásokra, szeretek utánaolvasni a témáknak, amelyek során sokat tanulok. Amíg érdekel minket a világ, van bennünk kíváncsiság, addig van még dolgunk. Én még mindig nagyon szeretném megismerni a világot” – fogalmazott a zenetörténész. Hozzátette, a munkáján kívül a családjával tölt időt, szeret olvasni, filmeket nézni és reméli – lumbágója meggyógyulása után – hamarosan a teniszezéshez is visszatérhet.
A teljes beszélgetés újranézhető a Családi kör Médiaklikk-oldalán.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.