Igaz anekdota: Nádas Györgyöt nem ismerte fel az édesapja

 

A Duna szombat délutáni Hogy  volt?! című múltidéző műsorában legutóbb híres szülők ismert gyerekei találkoztak és idézték fel meghatározó közös emlékeiket. Nádas György Erzsébet-díjas és Karinthy-gyűrűs színész, humorista, a Dankó Rádió műsorvezetője elmesélte, az anekdota, amely szerint édesapjával egyszer összefutott az utcán, de nem rémlett neki, honnan ismeri, igaz.

Koós Réka színész-énekes, Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színművész, Zsoldos „Dedy” Gábor zenész és Nádas György humorista, műsorvezető találkozott a Hogy volt?! stúdiójában, hogy híres szüleikkel kapcsolatos humoros, megható és emlékezetes élményeiket idézzék fel a házigazda, Sztankay Ádám társaságában.

Nádas György édesapja, Nádas Gábor zeneszerző, zongorista nevéhez számtalan sláger köthető. „Valamiből meg kellett élnie, ezért esténként szórakozóhelyen zongorázott” – fogalmazott édesapja kapcsán Nádas György, hozzátéve, keveset találkoztak életvitele miatt, hiszen este nem volt otthon, hajnalban jött haza, reggel későn kelt, ő pedig ilyenkor már általában óvodában, iskolában volt. Az ominózus eset, amelyet anekdotaként emlegetnek, azonban később történt, a 80-as évek elején, amikor Nádas Gábor a Vidám Színpad zenei vezetője, fia pedig a Mikroszkóp Színpad tagja volt.

„Az akkori Népköztársaság, ma Andrássy úti Művész Presszó előtt találkoztunk. Elhaladtunk egymást mellett, én ráköszöntem, hogy »Üdvözlöm, művész úr«, mire ő jó napot kívánt nekem, megemelte a kalapját, majd ment tovább. Este azonban felhívtam édesapámat, hogy megkérdezzem, tudja-e kivel találkozott délelőtt. Mire azt felelte, hogy nem, de rémlik neki valami. Elmondtam, hogy én voltam az, aki ráköszönt, ő pedig megjegyezte, hogy azért volt olyan ismerős az illető” – mesélte Nádas György. Azt is hozzátette szeretetteljesen édesapjáról, hogy nem lehetett rá haragudni.

„Három centivel járt a föld felett a zenei felhőkben és a napi valóságot nem nagyon figyelte” – mondta. Megosztotta róla azt is, hogy míg külföldön – Finnországban és Kanadában – élt, nem jutott el hozzá a hír, hogy a fia ismert lett, Markos Györggyel közös produkciójukkal a Humorfesztiválon aratott sikernek köszönhetően. „Mindezzel akkor szembesült, amikor hazajött és a reptéri útlevél-ellenőrzésnél a tiszt megkérdezte, »Maga annak a Nádas Gyurinak az apja?« Erre büszkén igennel felelt” – idézte fel Nádas György a Hogy volt?! vendégeként.

Hogy volt?! teljes adása – még több kedves történettel – várja a nézőket a Médiaklikken.

Hogy volt?! – szombatonként 15:30-tól a Dunán.

Borítókép: Nádas György, fotó: MTVA/Csöndör Kinga