Harcsa Veronika: Már a család az első

 

A kétszeres Fonogram- és Bartók Zenei Díjas énekes, dalszerző és zeneterapeuta az M5 kulturális csatorna Kontúr című portréműsorában mesélt arról, hogyan változtatta meg életét az anyaság.

Harcsa Veronika pályája a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakától a brüsszeli Királyi Konzervatórium mesterdiplomájáig, onnan pedig a világ számos koncertterméig vezetett. Az utóbbi időszakban azonban egy másik szerep, az anyaság vette át a főszerepet az életében. Az M5 Kontúr című portréműsorában őszintén beszélt arról, mit jelent számára kisfia születése.

„Egy dalt akkor tudok jól előadni, ha van megfelelő érzelmi töltetem hozzá. Anyaként, egy kisgyerek mellett ez evidens. Akkora boldogsággal tölt el, amelyet biztosan érzékel a közönség” – kezdte a Szakcsi Rádió csatornahangjaként is ismert előadó.

Mint mondta, az anyaság mély érzéseket váltott ki belőle, sokkal érzékenyebbé vált a zenére is. „Miután megszületett a kisfiam azért, hogy az első heteknek, hónapoknak az időszakát megkönnyítsük, sok zenét hallgattunk. Volt, hogy az első hangtól az utolsóig végigzokogtam egy dalt. Nyilván a hormonális változások, a kialvatlanság és a szülővé válás élménye miatt. Hihetetlen erős érzelmeket mozgat az anyaság” – tette hozzá.

Harcsa Veronika nem titkolta, hogy pályája során hajlamos volt túlvállalni magát, és ez hatással volt szeretteivel való kapcsolatára. „Ez nem egy pozitív dolog, mert ennek nagyon könnyen a magánélet issza meg a levét. Már a kisfiam születése előtt, a férjemmel is ez egy nehéz pont volt, hogy gyakrabban tűntem el hosszabb külföldi turnékra, mint ahogy az a házasságunkban egészséges lett volna.”

A változást végül a gyermekáldás hozta meg. A szülői felelősség érzése új rendet teremtett az életében. „Egyértelmű volt, hogy dolgoznom kell ezen, de ahogy a kisfiam megérkezett, az iránta érzett felelősség sokat segít abban, hogy beálljon egy fontossági sorrend. Már a család az első” – fogalmazott az énekes.

A családalapítás azonban nem jelent lemondást az alkotásról, hanem egy új egyensúly megtalálását. Harcsa Veronika továbbra is aktív és kreatív alkotó. Az új életszerepről és az előtte álló munkáról részletesebben is beszélt a Médiaklikken újranézhető adásban.

Kontúr – mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel, szombatonként 17:20-kor az M5-ön.

Borítókép: Harcsa Veronika, fotó: MTVA/Csöndör Kinga