Nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte a Duna Családi kör című műsora Szörényi Leventét. A Kossuth-díjas zeneszerző pályafutásáról, családi örökségéről, régészeti érdeklődéséről és két unokájáról is mesélt a beszélgetés során.
„Amióta az eszemet tudom, apám és baráti köre nagy érdeklődéssel kutatta az ősi múltat, ezért vonzódhatok én is a történelmi témákhoz” – kezdte Szörényi Levente, akit 80. születésnapja alkalmából köszöntöttek a Családi kör című műsorban. Hozzátette, e családi indíttatás hívta életre a 2000-es évek elején létrehozott Holdvilágárok Alapítványt, amely a Pilis régészeti emlékeit, eddig feltáratlan leleteit kutatja. A Kossuth-díjas zeneszerző elmondta, bár a régészeti feltárásokban ma már nem vesz részt aktívan, a természet közelségét továbbra is élvezi szőlőbirtokán, ahol fiával, Örssel közösen gondoskodnak a családi borászatról.
Szörényi Levente a Duna délutáni műsorában azt is megosztotta, hogy büszke kétszeres nagypapa. Unokái, Szellő és Villő szeretik a zenét, de nem művelik. „Sok évvel ezelőtt vettem az idősebbiknek egy gitárt, de nem igazán foglalkozott vele. Tanult hegedülni is, de legalább annyira utálta, mint én, meg Szabolcs bátyám. Persze, nem kell zenésznek lenni, csak azért, mert Szörényi a nagyapjuk. Jó közönségre is szükség van” – jegyezte meg mosolyogva az István, a király rockopera és számos közkedvelt zenemű szerzője. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.
Az M5 kulturális csatornán bemutatott, Szörényi 80 jubileumi koncert újranézhető a Médiaklikken.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.