A napokban ünnepelt születésnapja kapcsán idézte fel szülei emlékét Oszvald Marika, Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész a Családi kör vendégeként. A Duna délutáni magazinműsorában saját nevelési elvei mellett, a közelgő húsvéti készülődésről is beszélt. Távlati tervei közül elárulta, olyat tesz majd, amire eddig még nem volt példa.
Kéthetes erdélyi turnéról érkezett haza Oszvald Marika, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Az érdemes művész egyelőre ezért csak szűk családi körben ünnepelte meg születésnapját, de a legfontosabb, hogy vele lehetett unokája, akitől nem szívesen szakad el ilyen hosszú időre. A Családi kör című műsorban elmondta, a fellépések után is van energiája, hogy főzzön, süssön a családnak és játsszon az unokájával. Szülei is hasonló életenergiával bírtak, tőlük örökölte nyughatatlan természetét.
„Édesapán csupa tűz, szenvedély volt, míg édesanyám egy földre szállt angyalka. Kettőjük jellemvonásai keverednek bennem. Mindent nekik köszönhetek. Annyi jót kaptam tőlük, a mai napig nekik bizonyítok” – emlékezett szüleire Oszvald Marika. A színművész – neveltetéséből tanulva – saját lánya és unokája esetében fontosnak tartja a következetességet, hogy a gyermek felnézhessen szüleire. Mindezek mellett pedig az ösztöneire hagyatkozik.
A közelgő húsvét kapcsán elárulta, ekkor köszönti fel születésnapján a tágabb család és a barátok. Ennyi nyüzsgés, pörgés mellett még neki is szüksége van pihenésre, feltöltődésre. Elárulta, szeret egyedül is lenni, csendben. „Jó gondolataim vannak” – fogalmazott, hozzátéve, szeret élni: észreveszi és értékeli az apró örömöket, hiszen a létezés szerinte maga a csoda. A pihenés kapcsán azt is megosztotta a nézőkkel, hogy lehet – életében először – nyáron kivesz két hét szabadságot.
A Családi kör beszélgetése Oszvald Marikával, újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.