Az alábbi ajánlóban részletek olvashatók a közmédia 19. heti kiemelt filmjeiről. További információk és letölthető képek a filmek linkjére kattintva érhetők el.
Sambre – A folyó mentén: Duna, május 5., hétfő 21:35
1988. Egy nő hajnalban kinyitja a szemét a magas fűben a Sambre folyó partján. Pulóvere a mellkasa fölé van húzva, a nyakán vörös foltok. A harminc év körüli Christine elmegy a rendőrségre feljelentést tenni, de nehezen tudja összeszedni az emlékeit. Ugyanezen a napon érkezik a fiatal rendőr, Jean-Pierre új szolgálati helyére, ahol igyekszik beilleszkedni kollégái közé, nem meri megkérdőjelezni a módszereiket. A következő hetekben gyűlnek a feljelentések szexuális zaklatás és nemi erőszak miatt, de a nyomozókban nem merül fel, hogy ugyanaz a férfi lenne az elkövető.
A Mediciek hatalma – Lorenzo, a tündöklő: Duna, május 6., kedd 21:40
1469-ben járunk, éppen húsz évvel az előző évad eseményei után. Cosimo de’ Medici unokái, Lorenzo és Giuliano éppen apjukkal igyekeznek haza, amikor megtámadják őket, és az életükre törnek. A bank körül kialakult feszültségek és örök riválisaik, a Pazzik állhatnak a háttérben. Jacopo de’ Pazzi az unokaöccseit, Francescot és Guglielmot már kiskoruk óta a Medicik ellen nevelte, ennek ellenére Guglielmo és a legidősebb Medici lány, Bianca egymásba szeretnek és titokban találkozgatnak. Eközben egyre nagyobb az elégedetlenség a Medici bank döntéseivel, ráadásul Galeazzo Maria Sforza milánói herceg is közli, hogy nem tudja fizetni a neki nyújtott kölcsönt, cserébe viszont katonai segítséget ajánl fel Firenzének.
A szerelem csak egy véletlen: Duna, május 8., csütörtök 22:05
Egy szép őszi reggel 1977-ben Ankarában. Két autó összeütközik, aminek az eredménye, hogy két baba megszületik a közeli kórházban. Ennek a két gyereknek az élete innentől kezdve összefonódik úgy a nyolcvanas évekbeli Ankarában, mint az ezredforduló utáni Isztambulban. Deniz, aki színésznőként próbál boldogulni, egy kompromisszumokkal teli párkapcsolatban él Burakkal, aki szeretne a nőn uralkodni. Özgür, sikeres fotóművész, ám arról senki nem tud, hogy orvosi kezelésre szorul a szíve miatt. Egy nap ez a két ember találkozik a fiú kiállításán, ahol Deniz megdöbbenve veszi észre saját gyerekkori fényképét a falon, és rájön, hogy a férfi nem más, mint a gyerekkori szerelme, aki mellett végre önmaga lehet. Egészen addig, míg a véletlen máshogy nem rendezi.
Piaf: Duna, május 10., szombat 19:40
A film Edith Piafnak, a francia sanzon királynőjének drámai fordulatokban bővelkedő életét meséli el. Kislányként gyakran sírdogált az utcán, alkoholista szüleitől nem sok jóra számíthatott. Nagyanyja nevelte, az utcán és egy bordélyházban nőtt fel. Kilátástalan és reménytelen évek voltak ezek, hogy éhen ne haljon, az utcán énekelt és koldult. Itt fedezte fel az egyik párizsi kabaré igazgatója, és nyitotta meg előtte a hírnév kapuját. A törékeny énekesnőnek az egész világ a lábai előtt hevert, ő mégis boldogtalanságra volt ítélve.
A Piaf alakját megformáló Marion Cotillard 2008-ban elnyerte a legjobb női alakításért járó Golden Globe-díjat, majd ugyanebben az évben az Oscart is neki ítélték oda.
Szárnyas fejvadász: Duna, május 10., szombat 22:05
A XXI. század apokaliptikus Los Angelesében Rick Deckard, a profi fejvadász kapja a feladatot, hogy likvidáljon egy veszélyes, szökött androidokból, vagyis emberszabású robotokból álló csoportot. Csak az a bökkenő, hogy beleszeret a gyönyörű Rachelbe, aki szintén közülük való. És valaki a vadász nyomában jár… Ridley Scott A nyolcadik utas: a halál után a fantasztikum újabb mesterművét alkotta meg.
Keserű igazság: Duna, május 11., vasárnap 21:00
Az 1950-es évek közepén járunk. Sztankó János (Bessenyei Ferenc) egy mezőgazdasági üzemeket építő vállalat frissen kinevezett igazgatója, jó elvtárs, fut vele a szekér. Alkalmazza volt évfolyamtársát, Palóczot (Gábor Miklós), aki most szabadult a börtönből. Sztankó, aki magánéleti problémákkal küzd – szeretőt tart – megrészegült a hirtelen jött sikertől és hatalomtól, erőltetett munkatempót diktál. Ezért nem hajlandó figyelembe venni Palócz figyelmeztetését a siló megrepedt faláról, aminek tragikus következményei lesznek. Sztankó azonban nem akar rossz döntéséért felelni, ezért a politikai okokból már amúgy is börtönben ült Palóczra próbálja hárítani a felelősséget…
A tehetséges Mr. Ripley: M5, május 6., kedd 21:00
Luxusjacht csillogó fedélzetén suhanni a türkiz tengeren, fehéren fodrozódó habok közt, idilli mediterrán tájak mentén, oldaladon az elragadóan gyönyörű kedvessel – ez az az élet, ami Dickie Greenleafnek megadatott, és amiért Tom Ripley ölni tudna… Amikor Dickie gazdag hajógyáros apja megbízza Ripleyt, hogy hozza haza Amerikába elkóborolt playboy fiát Itáliából, Dickie és barátnője, Marge nem is sejtik, hogy a simulékony modorú újdonsült cimbora meddig képes elmenni, hogy átvegye Dickie életstílusát… majd az életét is. Mert még mindig jobb hamis valakinek lenni, mint egy igazi senkinek.
Patricia Highsmith izgalmas regényét az Oscar-díjas Anthony Minghella (Az angol beteg) vitte filmre szintén Oscar-díjas sztárokkal, Matt Damonnal és Gwyneth Paltrow-val valamint az Oscar-jelölt Jude Law-val a főszerepekben.
Agyő, Philippine – Sztankay mozija: M5, május 8., csütörtök 21:10
Párizs, 1960. Michel megkapta a behívóját, irány a sereg, várja az algériai háború. Addig műszaki asszisztensként dolgozik a televízióban, így kerül abba a helyzetbe, hogy lányokat azzal szédítsen, hogy ő valamiféle sztár. Egy nap megismerkedik két elválaszthatatlan barátnővel, Juliette-tel és Liliane-nal. A két lány, noha maguk sem tudják, pontosan mit akarnak a fiútól, sem azt, hogy az melyiküket választja majd, megpróbálnak neki segíteni betörni a filmezés világába, aztán Korzikára vezet az útjuk egy rögtönzött vakációra, mielőtt Michelnek fel kell szállnia a nagy hajóra. Jacques Rozier filmje a francia új hullám első vonalának kevéssé ismert remeke
A prérifotós: M5, május 9., péntek 19:00
James R. Page húsz éve fényképezi a kanadai Grasslands Nemzeti Park területén a prérit és a rajta honos állatokat és növényeket. A film képet ad az életéről és az egyre inkább veszélyeztetett füves puszta egzotikus, varázslatos világáról.
Bryan Adams a Royal Albert Hallban: M2 Petőfi Tv, május 10., szombat 22:05
Bryan Adams 2024 májusában három egymás utáni estén lépett színpadra a londoni Royal Albert Hallban, hogy zenésztársaival előadja legendás Reckless albumát annak negyvenedik évfordulóján. A világhírű gitáros-énekes-dalszerző több mint négy évtizedes pályafutással a háta mögött a rá jellemző nyers energiával tölti meg a patinás koncertterem színpadát a kemény rocktól az érzelmes balladákig terjedő repertoárjával.
A hercegnő mentőakció: M2 Gyerekcsatorna, május 10., szombat 17:40
A klasszikus tündérmese modern változatában egy önfejű hercegnőt Minát, elrabolja egy gonosz mágus. Édesapja lánya kezét és a királyságát ajánlja annak, aki megmenti a hercegnőt. Tudós vőlegényének az eszét kell használnia egy rettenthetetlen küldetésben, hogy megtalálja őt, miközben bátran szembeszáll a hercegnő fogvatartóival.
Berci és a világ legapróbb kalandja: M2 Gyerekcsatorna, május 11., vasárnap 17:40
Berci és családja piknikezni mennek. Mivel senki nem akar Nalle-Majával játszani, elmegy Eszenagyhoz, akinél beleiszik egy piros italba, amitől hangyaméretűvé megy össze. A családja mindenhol keresi. Eszenagy rájön, hogy mi történhetett, ezért Berci úgy dönt, hogy ő is iszik a léből, hátha úgy könnyebben megtalálja kislányát. Közben Telizseb magáénak akarja tudni az egész rétet…
Rusty rendbehozza: M2 Gyerekcsatorna, május 11., vasárnap 16:50
Amikor Liam és játékdínója csapdába kerül egy abroncstorony tetején, Rusty tervez egy mentőrobotot. Amikor Higgins úr távirányítója felmondja a szolgálatot Rusty és a csapat, Zúzi kapitány segítségével lehozza a az elszabadult repülőt.