Mózes András színművész az M2 Petőfi TV új műsorvezetője

 

A Thália Színház színművészével bővült az idén 10 éves M2 Petőfi TV műsorvezető csapata: Mózes András a színházi munkája mellett először vág neki a képernyőzésnek az Esti Kornél című élő kulturális műsor egyik házigazdájaként.

„Elképesztően izgalmas feladat! Olyan adrenalin löket, amit csak a pályám elején éreztem utoljára a színpadon” – így élte meg első adásait műsorvezetőként Mózes András, aki a tévézés mellett továbbra is folytatja színészi karrierjét a Thália Színház társulatában. A színészet és a filmezés mellett az életében fontos helye van a zenének is.

„Folyamatosan változik az ember ízlése, de kamaszkorom óta az életem része a zene, a koncertek, a fesztiválok. Volt egy hardcore zenekarom, készítettem versfeldolgozásokat, és az egyetemen is tanulhattam zenét. Vezetés vagy sportolás közben mindig szól nálam a zene. Az M2 Petőfi TV sokat tesz a magyar zenéért, a zenei tehetségek felkarolásáért, ezért is jöttem ide szívesen. Sok ember nem tudja, mennyi tehetséges zenész van ebben az országban, mennyi vagány zenekar működik, ezért is örülök, hogy egy kicsit én is hozzá tehetek ahhoz, hogy megismerjék őket” – mondta Mózes András.

Az M2 Petőfi TV a közmédia fiatal felnőtteknek szóló csatornájaként a hazai könnyűzenei élet bemutatására helyezi a fókuszt. Fő műsora a minden hétköznap 21 órakor élőben jelentkező Esti Kornél magazinműsor, amelyben már be is mutatkozott az új műsorvezető. Mózes András ötödik tagként csatlakozik az M2 Petőfi TV csapatához: Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Tótfalusi Fanni és Barna Zsombor mellett várja esténként a nézőket érdekes interjúkkal, izgalmas programajánlókkal és rengeteg zenével.

Esti Kornél – minden hétköznap élőben 21 órakor az M2 Petőfi TV műsorán.

Borítókép: Mózes András, fotó: MTVA