A Dal 2025 győztesei a siker receptjéről: Így hódította meg a szíveket a Gypo Circus és Szirota Jennifer

 

A Gypo Circus X Szirota Jennifer formáció a Szél úgy beszél… című dalával megnyerte a közmédia dalválasztó show-jának 2025-ös évadát. A zenészek a Család-barát magazin vendégeként arról meséltek, számítottak-e arra, hogy az ő szerzeményük lesz idén Magyarország dala.

A kezdetektől a zenei élményre koncentrált a versenyhelyzet helyett a Gypo Circus zenekar és Szirota Jennifer. Közös produkciójuk tökéletesítésére helyezték a hangsúlyt, ezzel a hozzáállással és fülbemászó slágerükkel pedig március 29-én megnyerték A Dal 2025 című műsort. Produkciójukat a zsűri és a nézők is szerették, a végeredményről pedig utóbbi döntött.

„Nem matekoztunk, hogy milyen esélyeink lehetnek. Megpróbáltuk kizárni a versenyzést, igyekeztünk átadni magunkat az élménynek. Egy ilyen erős mezőnyben ez volt a legjobb, amit tehettünk” – hangsúlyozta Szirota Jennifer. Az énekest zenésztársa azzal egészítette ki, hogy a verseny tétje nem befolyásolta őket abban, hogy arra a néhány percre kizárólag előadásukra fókuszáljanak, keményen és alázatosan készültek valamennyi élő show-ra.

„Sok fős zenekarként még inkább összekovácsolt minket ez a műsor. A hangszerelés átdolgozása nagy kihívást, összpontosítást és logisztikát igényelt, de minden belefektetett idő és energia azt szolgálta, hogy jobbak legyünk, és tökéletesre fejlesszük a produkciónkat” – fejtette ki Nagy Gellért, a Gypo Circus énekese, gitárosa, utalva produkciójuk elődöntős jazz átdolgozására, amelyben a Bartók Rádió Zenei Díjas Harcsa Veronika, a Szakcsi Rádió csatornahangja működött közre.

A formáció győzelmével nem csupán a „Magyarország dala 2025” elismerést zsebelhette be, hanem a közmédia felajánlásából lemez- és klipkészítési lehetőséget is nyert. A jövőbeni terveikkel kapcsolatban elmondták, hogy rengeteg megvalósítandó ötlet van a tarsolyukban, és a következő időszak is intenzív munkát ígér számukra.

Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.

Borítókép: Fotó: MTI/Illyés Tibor