Dancs Annamari: Belekényszerítettek egy válásba, amit nem akartam

 

Első férjével szerelmes álomvilágban élt az énekesnő, színésznő. Villámcsapásként érte, amikor bejelentette, nem akarja őt, mint nőt, mint társat. Négy hónapos kisfia adott erőt a nehéz helyzetben, és ma már második férjével boldog házasságban élve úgy gondolja, okkal történt minden. Minderről a Ridikül című műsorban beszélt Dancs Annamari a Dunán.

A szerelmi újrakezdés témáját járta körbe Kocsis-M. Brigitta, a Ridikül műsorvezetője és vendégei, Sterczer Hilda, a Hópárduc Alapítvány vezetője, Baranyai Szilvia családkonzulens, Csórics Balázs színész és Dancs Annamari, aki nyolc évvel ezelőtt történt válásáról és az újrakezdésről beszélt őszintén a műsorban.

„Nem szeretem feltépni ezeket a sebeket, mégis elvállaltam ezt a beszélgetést, azért, hogy segítsek és reményt adjak azoknak a nőknek, akik azt élik meg, azt hiszik: életük vesztesége egy párkapcsolat vége” – mondta az énekesnő, színésznő. Elmesélte, több éves ismertség és közös munka után házasodott össze első férjével és szerelmes, operettes álomvilágban élt vele, megszületett fiuk, Ádám, ám egyéves hazasként, négy hónapos kisbabát nevelve kellett átélnie a szakítást. „Férjem úgy döntött, más utat választ, kisfia életében teljes értékű apaként megmaradt, de engem mint nőt, mint társat nem akart. Kényszerítve voltam egy válásba, amit nem akartam, de el kellett fogadnom. Életem traumája volt, hogy nem kellek, hibákat kerestem magamban, elvesztettem az önbecsülésem” – emlékezett vissza élete nehéz időszakára Dancs Annamari.  A válságban kisfia adott erőt, hiszen erősnek kellett maradnia érte, az volt a legfontosabb, hogy Ádám ne érezze fájdalmát és hogy kiegyensúlyozott, teljes, ép lelkivilága legyen.

„Harcos amazonná váltam, erős maradtam és hittem, mindez a rossz azért történik, hogy valami jó érkezzen az életembe” – mesélte, hozzátéve, nem hiába bízott ebben, később ugyanis autója eladása kapcsán megismerkedett Lászlóval, akivel azóta már boldog házasságban él.

Ridikül teljes adása újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.

Ridikül – hétköznap Kocsis-M. Brigittával 16 órakor a Dunán.

Borítókép: Dancs Annamari, fotó: Ridikül/MTVA