Gájer Bálint új szerepben – A Dal 2025 versenyzőit segíti

 

A swing’n pop műfaj meghonosítója A Dal 2025 szakmai segítőjeként az elődöntős versenydalok áthangszerelésében nyújt támogatást. Az énekes a Dankó Rádió műsorában a siker kulcsáról azt mondta, a tehetség és a jó előadói arányérzék mellett fontos a tudatos építkezés és a határok ismerete is.

Gájer Bálintot először az ütőshangszerek vonzották a zenében, majd az énekléssel is megpróbálkozott Pély Barna biztatására. Elsősorban Frank Sinatra, Dean Martin és Michael Bublé inspirálták őt, ma pedig a swing’n pop műfaj magyar helytartójaként ismerik. Az előadóművész szakmai tudásával a Duna dalválasztó show-ja, A Dal 2025 elődöntős versenyzőit támogatja – erről a Dankó Rádió Jó pihenést! című műsorának vendégeként osztott meg részleteket.

„A zenét érezni kell, fülelni, mi áll jól egy adott előadónak, dalnak vagy műfajnak. Szerintem a profizmus ott kezdődik, ha valaki pontosan tisztában van a határaival. Mindig csak azt szabad megmutatni a színpadon, amit magabiztosan lehet teljesíteni” – fogalmazott az énekes, hozzátéve, hogy a zenei képzettség fontos támasza a pályán. Mint mondta, hisz a tehetség ösztönösségében, ugyanakkor megfelelő alapok és szakmai tudás nélkül ezt nem tartja elégnek a sikerhez. Kiemelte az önmenedzsment fontosságát is egy előadó karrierjében.

„Saját magam menedzsere vagyok. Nem piaci alapon működöm, mert folyamatosan visszaforgatok, fektetek a saját produkciómba, hogy minél magasabbra emelhessem a színvonalat. A lemezkiadással sem az a célom, hogy meggazdagodjak, ez manapság inkább presztízskérdés” – hangsúlyozta Gájer Bálint Nádas György műsorában. A teljes beszélgetés újrahallgatható Dankó Rádió Médiaklikk-oldalán.

Jó pihenést! – Nádas György reggeli műsora hétvégente 6 órától, érdekes vendégekkel, magyarnótákkal, operettekkel és örökzöld slágerekkel.

A Dal 2025 – szombat esténként, 19:35-kor a Dunán.

Borítókép: Gájer Bálint, Névjegyek, fotó: MTVA