Balássy Betty kisfia szívszorító kívánságot intézett a Mikuláshoz

 

Az énekes a Duna Ridikül című műsorában osztotta meg, gyermekeivel igyekszik tabuk nélkül, az életkoruknak megfelelően, őszintén beszélni az őket foglalkoztató témákról. A halál megértetése és elfogadtatása azonban különösen nehéz volt, mert kisfia sokáig reménykedett abban, vissza lehet térni a mennyországból.

Ha gyerekkorban éli át az ember az első veszteségélményét, a lelki feldolgozás különösen nehéz lehet, hiszen ilyenkor még nem érti teljesen az élet végességét. Balássy Betty és Varga Feri gyermeke, Miksa is így volt ezzel, kétségbeesetten próbált kapaszkodni a reménybe – az énekes erről a Duna Ridikül című műsorában beszélt.

„Nehezen emésztette meg Miksa a nagymamája halálát. Nem volt könnyű átadni neki, hogy ő nincs többé velünk. Még a Mikulástól is azt kérte, hogy jöjjön vissza a nagyi és Szotyi, a kutyusunk. Egymás után két súlyos veszteség érte, de nem akartam becsapni, ezért elmondtam, bármennyire is szeretnénk, őket már senki sem tudja visszahozni” – osztotta meg Balássy Betty, aki mindhárom gyermekével egyenesen, nyíltan kommunikál. Az előadó hozzátette a szülőt komoly feladat elé állítják az ilyen helyzetek.

Mint mondta, kislányával is van hasonló emléke, amikor egy súlyosabb témát kellett vele megértetnie. Róza kilencéves korában, egy cukrászdában találkozott először értelmi fogyatékos emberrel. „Láttam rajta, hogy szorong, nem érti, miért viselkedik így, ezért kivittem a helyről, hogy megbeszélhessük, mi történt. Azóta több sérült emberrel hozott össze bennünket a sors, és most már nem fél az ilyen találkozásokkor” – tette hozzá az énekes. A teljes beszélgetés újranézhető Ridikül Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig újranézhetők a korábbi adások is.

Ridikül – minden hétköznap Kocsis-M. Brigittával 16 órakor a Dunán.

Borítókép: Balássy Betty, fotó: MTVA/Tőke Béla