A semmiből létrehozni valamit – ez az alkotás, amely boldoggá teszi Szarka Tamást. A Kossuth-díjas és kétszeres Petőfi Zenei Díjas felvidéki énekes, zenész, zeneszerző, költő, festő – aki nemrég átvehette a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat – a Szakcsi Rádiónak adott életútinterjút, összegezve eddigi munkásságát, megfogalmazva tapasztalatai szerint, mi vinné előbbre a magyar embereket.

„Alig voltam 14 éves, amikor 1978-ban kilöktek egy nyolctagú zenekar elé, hogy vezessem. Azóta tart a pályám és folyamatosan a saját csúcsaimat döntöm – és még nincs vége” – ígérte a Szakcsi Rádió Jazzportré című műsorában Esztergályos Máté vendégeként Szarka Tamás. Az interjút annak apropóján adta, hogy február 8-án átvette a számára kiemelkedően fontos szakmai díjat, a Petőfi Zenei Díj 2025-ös Életműdíját.

A sokoldalú művész elmondta, bár visszatekintve látja, mennyi mindent alkotott négy évtized alatt, nem áll meg, rengeteg terve van. „Egyrészt megnyugtat, hogy valamit csináltam ez idő alatt. Másrészt azonnal eszembe jut a holnap, a holnapután, meg a jövő év, hogy mennyi csodás tervem van. Több, mint amennyi időm” – fogalmazott a zeneszerző, költő, előadóművész, hangsúlyozva, szereti a munkáját, legyen az egy vers, vagy egy színdarab megírása.  „A legnagyobb öröm, hogy elindulok reggel, odaérek a stúdióba, és ott egy üres lap, vagy nevezzük bárminek, de üres. Tehát van egy semmi, és estére a semmiből születik valami. Nekem ez már boldogság.”

De nemcsak a zene és a próza, a képzőművészet terén is marandót alkotott Szarka Tamás. „Rengeteg festményem van. A legtöbb még itt van a fejemben. Biztos voltam benne, hogy ennyi idős koromra már sokat megfestek belőlük, de a festészet állandóan hátra kerül a sorban, de él bennem a vizualitás” – árulta el megosztva a hallgatókkal azt is, hogy a tanítóképző főiskolán tanára, látva festményeit, erősködött vele, hogy legyen festőművész, ám őt ekkora már „elvitte” a tánc és a zene.

Pályája sokrétűsége kapcsán bevallotta, úgy érzi, szereti őt a múzsa. „Itt ül ő a vállamon állandóan, itt lóbálja a lábát, és csak csettintek neki, és jön. Kelet-Európában nincs idő arra, hogy lecsalogassuk a holdudvarból, a lila ködből éjjel, kérve a csókját” – festette le szóban érzékletesen kettejük kapcsolatát.

A Szakcsi Rádió műsorának vendégeként azt is részletezte, művészként mi ihleti meg: köztük említette a fájdalmat, a háború borzalmait, de az örömet és boldogságot is. „Tudunk boldogok lenni mi is, és ezt is ki kell vetíteni. A szláv tenger széléről jövök, látom, ők hogyan éreznek, de azt is, ahogy mi, magyarok nagyon szeretünk fájni. Pedig a mosolyt, a jókedvet is be kellene emelni a programunkba, mert ez visz tovább, és ettől élünk túl, leszünk hosszú életűek, mintsem attól, hogy állandóan fájunk. Tehetség egyébként, ha valaki tud, mer, akar örülni, és tehetségtelenség, súlyos kudarc, ha csak a rossz és a panasz jellemzi. Próbáljunk meg tanulni egy kis boldogságot, mert jó, könnyebb és hosszabb lesz tőle az életünk”.

A Jazzportré teljes beszélgetése Szarka Tamással újrahallgatható a Szakcsi Rádió Médiaklikk-oldalán.

Jazzportré a Szakcsi Rádióban – szerdánként 19 órától Esztergályos Máté főszerkesztő várja a hallgatókat.