Az OTP Bank Liga 19. fordulójának vasárnapi játéknapja közvetítés szempontjából rendhagyó volt, hiszen az M4 Sport mindkét vasárnapi mérkőzés felvezető és értékelő műsorának színhelyéül a Puskás Akadémia – Ferencváros rangadónak otthont adó Pancho Arénát választotta. A rendhagyó napról exkluzív videó készült, amelyben Berkesi Judit szakmai kulisszatitkokon túl személyes történeteket is megosztott.
Berkesi Judit pályafutása elején azt érezte, hogy nőként kimagaslóan kell bizonyítania, így kezdetben túlzott megfelelési kényszerrel állt a kamerák elé. A műsorvezetőt – aki női NB I-es játékos múltjáról is ismert – az évek alatt a szakma és a közönség is elfogadta. Immáron kétgyermekes édesanyaként láthatják őt minden héten az M4 Sporton – legyen ez a pálya mellett, vagy a stúdióban.
A műsorvezető a videóban elmondta, a vasárnapi munkában mindig az a legnehezebb számára családanyaként, hogy egy kicsit ki kell szakadnia a családi hétvégéből. Kislánya egy rajzzal lepte meg, amit a helyszíni stúdióban is magánál tartott. A rajzon természetesen Berkesi Judit látható az M4 Sport pályaszéli stúdiójában – elmondása szerint Simek Péter szakértővel az oldalán. A műsorvezető megmutatta továbbá azt is, hogyan készül az adások előtt.
Berkesi Judit hangsúlyozta, ahhoz, őt lássuk a képernyőn, rengeteg ember munkája kell, hiszen a szerkesztők, az operatőrök, a sminkesek, a technikusok nem látszódnak az adásban, azonban nélkülük nem lenne lehetséges a műsor.
Berkesi Judit hétről hétre követi az OTP Bank Liga eseményeit, nemcsak azért, mert valamennyi forduló felvezető műsorában láthatják őt, és hallhatják a Nemzeti Sportrádióban Hajdú B. István mellett a Gurulj be lassítva is! című műsorban, hanem azért is, mert egykori játékosként szenvedélye ez a sport. A közmédia sportcsatornájának műsorvezetője úgy látja, egyre izgalmasabb és kiegyenlítettebb a férfi labdarúgó NB I., és örömmel látja, hogy egyre több fiatal válik a csapatok alapemberévé.
Tekintsen be a kulisszák mögé!
A videó rövid változatát megnézhetik Berkesi Judit hivatalos oldalán, míg a teljes videót a az M4 Sport youtube csatornáján tekinthetik meg.