Esküvőre készülnek Zoltán Erikáék

 

Nagy a boldogság Zoltán Erika és Kátai Róbert családjában, hiszen lányukat eljegyezték, és a fiatalok már tervezik esküvőjüket. Hazánk ismert sztárpárja a házasság hete kapcsán az M2 Petőfi TV műsorában Zoé lányuk boldogsága mellett saját magukról is beszélt. Kapcsolatuk titkán túl a két év múlva esedékes 30. házassági évfordulójuk különleges megünnepléséről is elárultak részleteket.

A házasság hetét ünnepli a héten a közmédia, amely során ismert párok történeteit, életét ismerhetik meg a nézők. Az Esti Kornél vendége volt ennek apropóján Zoltán Erika és Kátai Róbert. Házasságuk 30, szerelmük azonban már 35 éve tart. „A hosszú, boldog párkapcsolat titka talán az, hogy két olyan emberre van szükség hozzá, akik egyformán meg akarják tartani a másikat. Bármi történik, bármilyen nehézség adódik, azt a másikat megértve, ketten kell megoldani” – fejtette ki Zoltán Erika.

A páros a 80-as évek közepén ismerkedett meg egymással, a szakmai kapcsolat aztán 1990-ben, egy közös videoklip forgatásán mélyült szerelemmé. A szeptember eleji munka után november végén már eldöntötték, hogy együtt indulnak a közös jövőbe. A decemberi lánykérést követően azonban – bár együtt éltek és szinte minden percet közösen töltöttek – hét évig vártak az esküvővel. Ekkor döntötték el ugyanis, hogy gyermeket vállalnak. Lányuk, Zoé azóta már felnőtt, és szüleihez hasonlóan a boldogságot is megtalálta. „Párjával hatodik éve vannak együtt jóban-rosszban. Már együtt is élnek, és a fiú megkérte tőlem a lányom kezét” – idézte fel Kátai Róbert a boldog pillanatot. „Várható volt az eljegyzés, és már elkezdték tervezni az esküvőt” – jegyezte meg Zoltán Erika.

Nemcsak gyermekük, saját életükben is közeleg egy fontos mérföldkő: két év múlva esedékes harmincadik házassági évfordulójuk. Az Esti Kornél vendégeiként elmesélték, hogy annak idején Las Vegasban szerettek volna összeházasodni, de a családra való tekintettel lemondtak erről, és itthon rendeztek egy 150 fős esküvőt. Most viszont azt tervezik, hogy valóra váltják bakancslistás álmukat, és 2027-ben az amerikai álomhelyszínen ünneplik meg az évfordulójukat.

A teljes beszélgetés újranézhető az Esti Kornél Médiaklikk-oldalán.

Esti Kornél – hétköznap 20:55-től az M2 Petőfi TV műsorán.

Házasság hete – a szerelem és az összetartozás erejének ünnepe február 8-tól a közmédia csatornáin.

Borítókép: Zoltán Erika, Kátai Róbert, M2 Petőfi TV, 2025. február, fotó: MTVA