A gyertyák nem az adventi hangulat miatt égtek 1944 decemberében Juhász Árpádék lakásában, és szívét sem az ünnep békessége töltötte meg, hanem az aggódás az édesapjáért, akiről nem tudta, hogy életben van-e. A geológus gyerekkori emlékét a Duna Várva várt című adventi műsorában idézte fel.

Ismert emberek osztják meg személyes, lélekemelő történeteiket a várakozás időszakában a Dunán hétköznap esténként látható Várva várt című saját gyártású műsorban. Ebben idézte fel szívfacsaró gyerekkori emlékét a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja, Juhász Árpád geológus.

1944-ben, kilencévesen nem gyönyörű, feldíszített lakásban várta az adventet. A bombázásoknak ugyan már vége volt, de még ekkor is be kellett fedni ablakaikat sötét papírral, mert korábban a támadások célpontjául szolgált egy olyan ház, amelyből fény szűrődött ki. „A gyertyák nem arra szolgáltak, hogy ünnepi hangulatot teremtsenek, hanem, hogy a lakásban világosság legyen, mert már akkor a központi villanyvilágítás is megszűnt” – emlékezett vissza Juhász Árpád arra, ahogy összesen öten – édesanyjával, nagymamájával és két nagynénjével – várták tulajdonképpen a csodát. „Egyformán dolgozott bennünk a félelem és az aggódás. Elsősorban édesapám miatt, aki a vezérkari főnökségen dolgozott, és nem tudtunk semmit róla. Azt se, hogy a frontra, vagy esetleg már szovjet fogságba került-e, és attól is féltünk, hogy nem kerül élve haza ebből a háborúból. Kisgyerek voltam, édesapámhoz nagyon-nagyon ragaszkodtam, példakép volt számomra” – vallotta be. A hit segítette át a családot ezen az időszakon, az ima volt gyógyír arra, hogy elviseljék édesapja távollétét. Hozzátette, a családfenntartó példakép csak 1946 nyarán szabadult a fogságból.

A Várva várt idézett epizódja újranézhető a Médiaklikken.

Várva várt – hétköznap 18:40-től a Dunán.