Október 9-én este mutatja be Takács-Koltay Anna dokumentumfilmjét a Duna World

 

A II. világháború utáni koalíciós időszak nemzetgyűlésének utolsó elnöke volt Varga Béla katolikus pap, aki a háború utáni lengyel menekültek megsegítésében is áldozatos munkát végzett. Az ő életútját mutatja be Takács-Koltay Anna, az M2 Petőfi TV főszerkesztőjeként is ismert rendező Az utolsó elnök című dokumentumfilmje, amelyet október 9-én tűz műsorára a Duna World.

„Nem ismerjük eléggé a nevét, pedig olyan sok minden történt az ő 92 éve alatt, amit érdemes a nagyközönségnek is megtudnia” – mondta Takács-Koltay Anna dokumentumfilmje főszereplőjéről az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában. Az utolsó elnök Varga Béla katolikus pap életútját mutatja be, aki a II. világháború utáni koalíciós időszak nemzetgyűlésének utolsó elnöke volt. Az alkotás nagy hangsúlyt fektet a 2. világháborús lengyel menekültek megsegítésében folytatott munkájára, de a hidegháborús évek és a rendszerváltozás is megjelenik benne.

„Teleki Pál miniszterelnök volt az, aki az országba áramló lengyel menekültekért felelt, de ebben nagy segítségére volt Varga Béla balatonboglári plébános. Ez a település kiválóan alkalmas volt arra, hogy az ide érkező, főleg civil menekültek nagy részét megsegítse. A plébános nemcsak lakhatást és élelmet biztosított számukra, hanem megszervezte egy iskola felépítését is, hogy a gyerekek a háború vészterhes időszakában is anyanyelvükön tanulhassanak” – mondta dokumentumfilmje központi alakjáról a rendező. Hozzátette, Varga Béla ezek mellett részt vette a lengyel ellenállás megsegítésében is, bújtatott futárokat, akik fontos dokumentumokat juttattak nyugatra a háború ideje alatt.  A film azt a témát is feszegeti, hogy lehet-e egy ember egyszerre pap és politikus, hiszen Varga Béla a kisgazda párt színeiben politizált. „Akár papi szolgálatáról, akár politikusi hivatásáról beszélünk, mindig az vezérelte, hogy a különböző gondolkodású, vallási felekezethez tartozó, vagy politikai elveket valló embereket közelítse egymáshoz a jó ügy és a haza szolgálatának érdekében”.

A Librettóban Takács-Koltay Anna beszámolt arról, hogy filmjét három lengyelországi helyszínen már bemutatták, és sok olyan leszármazott is látta, akik szülei, nagyszülei Varga Bélának köszönhetően tanulhattak egykor Magyarországon. Filmjét október 9-én 22:30-tól megnézhetik a Duna World csatornán.

teljes beszélgetés újranézhető a Librettó Médiaklikk-oldalán.

Librettó – hétköznap 16:30-tól az M5 kulturális csatorna műsorán.

Borítókép: Az utolsó elnök