Bodrogi Gyula megindítóan beszélt a mesék titkáról

 

Süsü, a sárkány ikonikus hangja, Bodrogi Gyula gyermekként szerzett, felnőttként őrzött kincsnek tartja a meséket. A Nemzet Színésze a Csukás Meserádió összeállításában osztotta meg gondolatait a mese örökérvényűségéről.

„A meséhez fantázia kell. Lassan érő gyümölcs: amikor egy gyerek megkóstolja, eszegeti, akkor még nem érzi az igazi ízét, mert ahhoz idő kell. Csak később jön rá az ember, mekkora jelentőségük van” – kezdte Bodrogi Gyula, akinek pályafutását merőben áthatja a mese műfaja. A nagy sikerű Süsü, a sárkány bábfilmsorozat: szeretnivaló egyfejűének megszólaltatója különös emlékként őriz karrierje meghatározó figurájáról, illetve a hozzá kapcsolódó, Bergendy István által megalkotott ikonikus zenéről.

„A Süsü-dalok nekem olyanok, mintha azok mindig is léteztek volna. Talán ez a sláger mérője, hogy úgy érezzük, már réges-régen hallottuk” – tette hozzá a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A teljes videó elérhető a Csukás Meserádió weboldalán, amelyen a nap 24 órájában követhetik az adást.

Csukás Meserádió – Rádió egyfejűeknek: elérhető a www.csukasmeseradio.hu oldalon, illetve iOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is.

A Csukás Meserádió aktívan ösztönzi a gyermeki fantázia kibontakozását is, amelyet egy szeptember 30-ig tartó pályázattal támogatnak.

Borítókép: Bodrogi Gyula, fotó: MTVA/Csukás Meserádió