Karrierje során szinte a fél világot beutazta, sokszor járt Ausztráliában és az amerikai kontinensen is turnézott több mint húsz alkalommal, ám van, ahova nem jutott még el Poór Péter. A Máté Péter-díjas előadó – akit 80. születésnapja alkalmából köszöntöttek a Családi kör stúdiójában – elárulta, Afrikába szívesen elutazna.
Odafigyel táplálkozására, kerüli az alkoholt, nem dohányzik, pörgős, fellépésekkel teli életet él Poór Péter. A Táncdalfesztiválokon megismert előadó, aki emlékezetes alakításával a Csináljuk a fesztivált! közönségét is lenyűgözte, a közelmúltban 80. születésnapját ünnepelte. A jeles napon a Duna délutáni magazinműsorában is felköszöntötték.
A Színművészeti Főiskolát végzett előadó a Családi kör vendégeként visszatekintett karrierje kezdetére, a Szegedi, majd a Miskolci Nemzeti Színháznál töltött évekre, valamint táncdalénekesként elért sikereire. „Sokat turnéztam a tengeren túlon, több mint hússzor jártam az amerikai kontinensen, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban is. Korábban nagy vágyam volt eljutni Ausztráliába, teljesült ez az álmom is: többször is felléphettem ott, és még mostanában is hívnak” – mondta Poór Péter, aki bár sok helyen megfordult a világban, van, ahova eddig nem jutott el. „Afrikában még nem voltam, de nagyon szívesen elmennék” – árulta el.
A teljes beszélgetés újranézhető a Családi kör Médiaklikk-oldalán.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.