Bényi Ildikót felnőttként is elvarázsolják a mesék

 

A meséknek nem csak gyermekkorban fontos a szerepük: élethosszig tartó hatással vannak mindannyiunkra, tükrözik kultúránkat, segítenek az önismeretben és az értékek megőrzésében, valamint biztosítják, hogy a következő generációk is részesei lehessenek ennek a csodálatos örökségnek – minderről Bényi Ildikó beszélt a Csukás Meserádió vendégeként.

A mesék varázslatos világába való belépés minden gyermek életében különleges pillanat. A történeteknek a szórakoztatás mellett jellemformáló szerepük is van, sokszor életre szóló tanulságokkal ajándékozzák meg a hallgatót. Bényi Ildikó, a Duna műsorvezetője kislányként valósággal falta a könyveket, és később gyermekének – a már szintén műsorvezetőként dolgozó –, Tótfalusi Fanninak is sokat mesélt.

„Minden mese jellemformáló. A gyerekkorban belőlük megismert tanulságok egész életünkben elkísérnek. (…) A lányom egyik kedvence a Hófehérke volt, de szívesen hallgatta a magyar népmeséket is. Fontosnak tartom, hogy ezeket a több száz éve, generációról generációra öröklődő, kulturális örökségünket, szimbólumainkat őrző történeteket megismerje az utókor” – hangsúlyozta Bényi Ildikó, akinek az Önök kérték műsorvezetőjeként volt alkalma beszélgetni a közmédia online gyerekrádiójának, a Csukás Meserádiónak névadójával, Csukás Istvánnal. Ennek kapcsán megemlítette két kedvenc mesehősét is: Pom Pom és Gombóc Artúr történeteit még felnőtt fejjel is szívesen újrahallgatja. A teljes videó elérhető a Csukás Meserádió weboldalán, ahol a nap 24 órájában követhetik az adást.

Csukás Meserádió – Rádió egyfejűeknek: elérhető a www.csukasmeseradio.hu oldalon, illetve IOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is.

A Csukás Meserádió aktívan ösztönzi a gyermeki fantázia kibontakozását is, amelyet egy szeptember 30-ig tartó pályázattal támogatnak.

Borítókép: Bényi Ildikó, fotó: MTVA/Csöndör Kinga