Börtönudvarról a mozivászonra – Alain Delon, egy lázadó portréja a Hogy volt?!-ban

 

Egy korszak lezárult azzal, hogy a Francia Becsületrenddel kitüntetett, César-díjas színművész, Alain Delon itt hagyta a földi világot. A franciák egyik legismertebb színészének regénybe illő életútjáról beszélgettek a Duna Hogy volt?! című műsorának legutóbbi epizódjában.

„Vitorlázott, élete végéig bokszolt, szerette a gyors autókat, és rajongta a szép nőket. Ösztönös tehetség, varázslatos filmszínész volt, aki belopta magát a közönség szívébe. Még akkor is, ha a szerepei nyersek, sötét tónusúak, olykor durvák voltak, de mindez jól állt Delonnak. Pályafutása során mintegy száz filmben szerepelt, amelyek szerencsés módon a magyar közönséghez is eljutottak” – sorolta Alain Delon érdemeit a műsorvezető, Radványi Dorottya. A múltidézésben segítségére volt állandó műsorvezetőtársa, Sztankay Ádám – akinek édesapja, Sztankay István is kölcsönözte hangját korábban a francia filmcsillagnak – valamint vendégeik.

„Atipikus gyerekkora volt. Korán elváltak a szülei, majd nevelőszülőkhöz került, és később derült ki róla, hogy a gyerekkorát gyakorlatilag börtönben töltötte, mert a nevelőszülei ott dolgoztak. A börtön egyik szolgálati lakása volt az otthonuk, és a büntetőintézet melletti játszótéren játszott a többi börtöndolgozó gyerekével. Tinédzserként katona lett, és Indokínában teljesített szolgálatot” – mesélte Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója a Hogy volt?! adásában. Hozzátette, nem volt túlságosan fegyelmezett katona, többször fogdába került, például ellopott egy harckocsit és egy hajón kitört lázadásban is részt vett.

Egyik szinkronhangja, Lukács Sándor úgy fogalmazott, Alain Delon ösztönös tehetség volt, amit rendkívüli érzékenységének köszönhetett. „Elterjedt róla, hogy az első felvételeket szereti. A kollégáinak mindig elmondta, ha egy mód van rá, akkor azt hagyják meg, amit először felvesznek. Charlie Chaplint tartotta példaképének, aki magát rendezve alkotott maradandót a vásznon” – hangsúlyozta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Aprics László, szinkronrendező, dramaturg az Alain Delont körülvevő kultuszt igyekezett megfejteniSzerinte Alain Delon megjelenésében és játékában egyidejűleg képviselt két szélsőséges pólust: angyalarcú antagonista volt. „A genetikai adottságából eredő kettőssége valami egészen különleges kisugárzást kölcsönzött neki. Olyan volt, akiről nem tudod levenni a szemed” – szögezte le a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett szinkronrendező. A teljes adás elérhető a Médiaklikken.

Hogy volt?! – szeptembertől új epizódokkal vasárnaponként 18:45-től a Dunán.

Borítókép: Fotó: MTVA