A Duna Családi kör című műsorának legutóbbi adásában Hirtling István osztotta meg nyári élményeit. A színművész életében a színházi elhivatottság kéz a kézben jár a családi összetartozással, utóbbi békéjének érdekében nyaranta akár több ezer kilométerre is elvonul.
Hirtling István csak akkor tud pihenni, ha teljesen kivonja magát a munka világából, ennek alapfeltétele pedig a fizikai távolság – minderről a Duna délutáni magazinműsorának vendégeként beszélt a Jászai Mari-díjas színművész.
„Évek óta az az elhatározásunk a feleségemmel, hogy a nyárból egy hónapot családi védelem alá veszünk. Lehetőleg ilyenkor nem vállalok semmilyen munkát és jó messzire, úgy két-háromezer kilométerrel távolabbra utazunk, hogy kísértés se legyen a visszatérésre. A gyerekek turnusokban jönnek, felváltva vagy együtt” – fogalmazott a Családi kör című műsorban az érdemes és kiváló művész, kiemelve, hogy ez az időszak a családi kötelékek erősítéséről és a közös élményekről szól.
A család évek óta ugyanarra a spanyolországi üdülőhelyre tér vissza, ahol minden adott ahhoz, hogy zavartalanul élvezhessék a pihenést, és feltöltődhessenek. A gyermekeik különböző időpontokban csatlakoznak hozzájuk, így mindig van társaságuk is.
Bár a nyár alapvetően a kikapcsolódásé, Hirtling István bevallotta, hogy teljesen nem tud elszakadni a munkájától. A családi nyaralás idejére rendszeresen magával visz egy-egy aktuális szövegkönyvet is, hogy felkészülhessen a következő alakítására. „Idén például a Duna műsorvezetője, Somossy Barbara diplomafilmjének főszerepére készültem” – jegyezte meg. A teljes beszélgetés újranézhető a Családi kör Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től a Dunán.