Hazánk közkedvelt előadóinak legismertebb slágerei és kevésbé ismert történeteik szórakoztatták a Magyarország, szeretlek! nézőit vasárnap este a Dunán. A kivételesen nem egy csapatban játszó Korda György és Balázs Klári az első „szeretlek” elhangzásának történetét osztották meg a műsorban.
A magyar dal napjához kapcsolódva hazánk ismert előadóművészei és ikonikus slágereik játszották a főszerepet a Magyarország, szeretlek! legutóbbi adásában. A Vágó Bernadett által vezetett piros csapatot Zséda és Hevesi Tamás mellett a Csináljuk, a fesztivált! zsűritagja, Korda György alkotta, míg élete párja, Balázs Klári Miller Zoltán zöld egységét erősítette Soltész Rezső és Máté Szabolcs, azaz Sub Bass Monster mellett. A stúdióban felcsendülő ikonikus dalok mellett a legendás előadók életük egy-egy fontos pillanatát, eseményét is megosztották a nézőkkel.
Hazánk közkedvelt házaspárja, a Csináljuk a fesztivált! zsűritagjai elmesélték, milyen helyszínen és körülmények között hangzott el köztük elsőként, hogy szeretlek. „Szombathelyen, egy csárdában voltunk és hagymás csülköt ettünk. Egymás mellett ültünk, és még nem kezdtünk el enni, amikor Gyuri átfogta a vállamat és azt mondta: szeretlek. Visszakérdezett: és te? Én pedig azt válaszoltam: én is. Ekkor csattant el az első csók. A dolog pikantériája, hogy édesapám és édesanyám is Szombathelyen csókolták meg egymást először” – árulta el Balázs Klári a Duna zenés vetélkedőjében.
Az első szerelmi vallomás története mellett Balázs Klári élete első „fellépéséért” kapott fizetségének történetét is megosztotta a nézőkkel. Kislány korában megkérték a felnőttek, énekeljen valamit, aminek ő eleget is tett közönsége megelégedésére. „Nyár volt, lerúgtam a szandálomat, felpattantam az asztalra, ott énekeltem, táncoltam. Imádták, tapsoltak és megkérdezték, mit kérek. Mondtam, hogy öt krémest, mire ők elámultak, hogy ilyen pici lány létemre megeszek ennyi süteményt. Mondtam, hogy azért kérek ennyit, mert öten vagyunk testvérek, és így mindenki kap egyet” – mesélte a zenés vetélkedőben, amelynek végén a műsorvezető, Pindroch Csaba kártyázni is leült a házaspárral.
A Duna Magyarország, szeretlek! című minden vasárnap este jelentkező zenés vetélkedőjének legutóbbi adása újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.
Magyarország, szeretlek! – vasárnap esténként 19:45-től a Dunán.