Nagy sikerrel mutatkozott be a magyar zenei fesztiválok között a Szakcsi Jazz Fesztivál. Fekete-Kovács Kornél a Duna vendégeként hangsúlyozta, a rendezvény nemcsak a rádió ismertségét növelte, hanem a hazai jazz-közösséget is szolgálta.
A hagyományteremtő céllal útjára indított augusztus végi Szakcsi Rádió Jazz Fesztivál fellépője, Fekete-Kovács Kornél, a hazai jazz egyik meghatározó alakja a Duna Család-barát című műsorában fejtette ki véleményét a zenés eseményről. Elmondta, hogy a fesztivál egyedülálló módon színvonalas, természeti környezetben biztosított lehetőséget a jazz-zenészek és közönségük találkozására.
„A Szakcsi Rádió és rendezvénye által a magyar jazz szélesebb közönséghez juthatott el, ami talán egy művész számára fontosabb, mint bármi más” – kezdte az idei Bartók Rádió Zenei Díjátadón Az év zenei együttese díjjal elismert Modern Art Orchestra alapítója és vezetője.
Az esemény minden napja telt házas lett, ami szerinte azt mutatja, hogy a műfaj kezd átlépni a rétegzene keretein. Bár a jazz megértése elmélyült befogadói attitűdöt igényel, Fekete-Kovács hangsúlyozta, hogy a műfaj igazi vonzereje a szabadság, amely mindenkit bevon, aki nyitott a kreativitásra és a rögtönzésre.
A trombitaművész szerint a hazai jazz helyzete egyre inkább felzárkózik a nemzetközi színtérhez, a magyar jazz-zenészek pedig saját kultúrájukat integrálják a műfajba. „Nekünk, magyar muzsikusoknak kötelességünk a saját tradíciónkat a jazz szellemiségével átitatva megmutatni” – hangsúlyozta Fekete-Kovács Kornél. A jazz-zenész hozzátette, mérföldkőként tekint a fesztivál sikerére, és hogy itthon is egyre nagyobb teret hódít magának a műfaj.
A Szakcsi Rádió Jazz Fesztiválról több hangulatvideót is megtekinthetnek az esemény Facebook-oldalán, továbbá a Bartók Rádió által rögzített koncerteket még idén ősszel műsorra tűzi a csatorna.