A felsőoktatási tanulmányaikat befejező és a média iránt érdeklődő, pályakezdő fiatalok idén is jelentkezhetnek a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozó Programjába. A gyakorlatorientált képzésről a program beszédtechnika oktatója, Korbuly Péter, a Montágh Testület tagja beszélt az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában.
Sok fiatal álmodozik arról, hogy a média világában dolgozhasson, őket keresi a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A gyakorlatorientált, és elsősorban végzős hallgatók és friss diplomások számára nyitott Tehetséggondozó Programjuk nemcsak piacképes tudást, hanem karrierlehetőséget is kínál. A képzésről az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában osztottak meg részleteket.
„Ez a program arról szól, hogy utat, illetve példát mutatunk az ifjú tehetségeknek. Ha valaki nem alkalmas erre a pályára, az hamar kiderül. A tehetség ugyanakkor önmagában kevés, mint a gyémántot, csiszolgatni kell, hogy briliáns váljon belőle” – kezdte Korbuly Péter, a közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző szervezete, a Montágh Testület tagja az M5 vendégeként. A Kazinczy-díjas bemondó, műsorvezető, beszédtanár hozzátette, hogy az évtizedekkel ezelőtti, jól bevált gyakorlatot alkalmazva a kurzus résztvevői „élesben”, egy tapasztalt televíziós szakember mellett tanulhatják meg a technikai fogásokat, emellett beszédtechnika képzést is kapnak. Hangsúlyozta, a mentoráltak nemcsak értékes tapasztalatokat szerezhetnek, hanem egy biztos alapot is kapnak médiakarrierjük elindításához.
A tehetséggondozó programra október 4-ig lehet jelentkezni, további részletek a www.media-akademia.hu oldalon találhatók.