A tehetséges fiatalokért dolgozik Marton Éva operaénekes. A világ legnagyobb színpadait bejárt művész ritkán nyilatkozik, ezúttal a Kossuth Rádió Kalendárium című műsorában lehetett hallani, amelyben sikerének titkáról és a közeljövő fontos eseményeiről is beszámolt.
A Magyar Szent István-renddel és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Marton Éva ma az egyik legbefolyásosabb magyar az operakultúrában. Idén tíz éve, hogy útjára indította a kétévente megrendezésre kerülő megmérettetést, a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt, amely – elsőként hazánkból – felvételt nyert a Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetségébe (WFIMC), erre hatalmas elismerésként tekint. 200 jelentkezőből kicsivel több mint 60 művész, köztük 6 magyar, mérettetheti meg magát idén szeptember 1-je és 8-a között a világszerte rendkívüli érdeklődés mellett megtartott versenyen – számolt be róla a Kossuth Rádió vendégeként Marton Éva.
A drámai szoprán világsztár azt is elárulta, jól ismeri a fiatalok lelki állapotát ebben a helyzetben, a saját pályája elejére visszagondolva elárulta: mindig benne volt az az érzés, hogy minél jobb legyen. „Nagyon kitartónak kell lenni, sokat kell utazni, sok ismeretlen emberrel kell tudni együtt dolgozni. Énekesként meg kell tanulni, hogy ismeretlen helyszíneket is képes legyen megtölteni pillanatok alatt a hangjával, együttműködve a zenekarral.”
A megfelelő családi hátteret és a szakmai képzést tartja a legmeghatározóbbnak a világ egyik legismertebb előadója. „A férjem sebész volt, most már nem dolgozik, nyugdíjas. Nagyon jól tudott sakkozni, tudta előre a lépéseket,- és mivel ő szervezte az életünket – nekem is több éves terveim voltak. Mindig tudtam, hogy a következő évben melyik szerepre, milyen sorrendben kell felkészüljek. Nem kapkodtam, blokkokban dolgoztam. Chicagóban, a Siegfriedet tizenkétszer énekeltem egymás után, és mindegyik más volt, mindegyikben volt valami újdonság nekem is” – hangsúlyozta Marton Éva, akihez a fiatal énekesek sokszor fordulnak bátorításért. Újdonságként említette, hogy az Operaházban szeptembertől intézményi keretek között indul útjára a Marton Éva Operastúdió, ahol valódi gyakorlati képzésben részesülnek a hallgatók, amely óriási lehetőséget jelent a feltörekvő énekesek számára.
A Marton Évával készült teljes beszélgetés újrahallgatható a Kossuth Rádió Kalendárium című műsorának Médaklikk felületén.
Kalendárium – minden hétköznap 15:32-16:00 között a Kossuth Rádió műsorán.