További három évig az M4 Sport a csütörtöki európai klubfutball otthona

 
További három kiíráson át az M4 Sport lesz a csütörtök esti európai kupasorozatok fő csatornája Magyarországon. Az MTVA az UEFA-val és a TEAM Marketinggel megkötött megállapodása értelmében az ország legnézettebb sportcsatornája választhat majd elsőként az UEFA Európa-liga és a Konferencia-liga mérkőzései közül, ezzel biztossá vált, hogy amíg van versenyben magyar csapat valamelyik sorozat főtábláján, addig a hazai szurkolók ingyenesen, előfizetés nélkül láthatnak magyar érdekeltségű találkozót a közmédiában.
  • Továbbra is a közmédia választ először a két csütörtöki futballsorozat legjobb találkozói közül Magyarországon.
  • A jövőben is ingyenesen lehet követni a közvetítéseket az M4 Sporton, az m4sport.hu-n valamint a Nemzeti Sportrádióban – és magyar klubok esetében a Kossuth Rádióban, a Nemzeti Sport pedig helyszíni tudósítóinak köszönhetően szintén kiemelten foglalkozik majd a találkozókkal.
  • Az M4 Sport minden meccsnap végén jelentkezik összefoglalóval, amiben valamennyi mérkőzés legfontosabb jelenetei láthatóak.
  • Akár három magyar csapat is érdekelt lehet a főtáblán, mindez csütörtökön este dől el, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Paks találkozóját is élőben lehet látni, hallani a közmédia felületein, ahogyan a pénteki sorsolásokat is.

Az elmúlt évek alapján jelenleg még az UEFA Európa-liga és Konferencia-liga az a két sorozat, ahol a legnagyobb valószínűséggel találkozhatunk NB I-es csapattal, ezért rendkívül fontosnak tartottuk, hogy a magyar szurkolók továbbra is ingyenesen, előfizetés nélkül láthassák a mérkőzéseit. Nagy öröm számunkra, hogy ezt elértük a következő időszakra” – fogalmazott Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

Az már most biztos, hogy idén ősszel is lesz hazai együttes valamelyik sorozatban, hiszen a Ferencváros a rosszabbik esetben is a Konferencia-ligában folytathatja, ugyanakkor most először fordulhat elő, hogy egynél több magyar klub is főtáblás lesz valamely UEFA-sorozatban.

A Puskás Akadémia a bravúros, firenzei 3–3-at követően hazai pályán vihet véghez csodát a Fiorentina ellen, Bognár György együttese, a Paks – szintén a Kl-ben – a cseh Mladá Boleslavval szemben 2–2-ről folytatja itthon, míg az FTC a  hazai 0–0 után bosnyák Borac Banja Luka vendégeként vívhatja ki a továbbjutást az El-ben – mindhárom találkozót élőben közvetíti a közmédia csütörtökön este.

Mivel az OTP Bank Liga otthona is mi vagyunk, még a szurkolói létünkből fakadónál is nagyobb izgatottsággal várjuk a csütörtök estét, bízunk benne, hogy egy történelmi, sikeres nap lesz, amit követően ősszel nem csak egy, hanem több NB I-es csapat európai kupameccsét is meg tudjuk mutatni, köszönhetően az újfajta naptárnak”  – tette hozzá Papp Dániel.

Az új lebonyolításról

Ettől a szezontól kezdve az Európa-liga és a Konferencia-liga is megújul. Mindkettőben alapszakaszt rendeznek, az El-ben nyolc, a Kl-ben hat mérkőzése lesz egy-egy csapatnak. A legjobb nyolc automatikusan bejut az egyenes kieséses szakaszba, a 9-16. helyezetteket pedig összesorsolják 17-24. között zárókkal, az így kialakuló rájátszáspárharcok győztesei pedig csatlakoznak a már biztos nyolcaddöntősökhöz a legjobb 16 között. Mivel az alapszakaszhelyezések egyben kiemelést is jelentenek, minden győzelemnek, minden pontnak, minden gólnak jelentősége lehet.

Szintén újítás, hogy december 19-én csak a Konferencia-ligában rendeznek meccseket, így aznap biztosan abból a sorozatból kerül képernyőre egy mérkőzés, míg az Európa-ligában januárban is lesz két forduló, így a futballkedvelők szeptembertől májusig minden hónapban találkozhatnak a sorozat meccseivel.

El és Kl a közmédiában

Nem csak az M4 Sporton figyelhetik majd a szurkolók a két európai kupasorozat mérkőzéseit, hiszen az m4sport.hu-n és az M4 Sport telefonos alkalmazásban is ingyenesen lehet majd nézni a találkozókat, ahogyan a nyáron elindult Nemzeti Sportrádióban is hallhatóak lesznek a közvetítések, az NB I-es klubok összecsapásai pedig a Kossuth Rádióban is megjelennek. A Nemzeti Sport – helyszíni tudósítóinak köszönhetően – szintén kiemelten foglalkozik majd az összecsapásokkal.

Ahogyan eddig, úgy a következő három szezonban is minden meccsnapot összefoglaló zár az M4 Sporton, ahogyan minden ilyen jellegű műsor, mostantól ez is a Góóól! címet kapja, a további részeltekről később számolunk be. A futballszurkolók nagy örömére mindkét sorozat döntőjét is kizárólag az M4 Sport közvetíti élőben Magyarországon.

Borítókép: Papp Dániel, fotó: MTVA/Csöndör Kinga