A Dal 2024 győztes dala, a Legényes előadója, László Evelin az M2 Petőfi TV vendégeként mesélt arról, hogy már készülnek a demók új albumára. A Duna dalválogatójának fődíjaként elnyert Hansa Studios-beli stúdiózásra is kitért: október közepén utazik Németországba.
A világhírű berlini Hansa Studios-ban veheti fel új lemezét László Evelin, beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, az R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop. Az énekes által megtisztelőnek nevezett lehetőségről az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorában beszélt.
„Elképesztő hálát érzek, hatalmas lendületet adott nekem az, hogy az én dalom lett az Év Dala. Október 16-án utazunk Berlinbe, Madarász Gábor Madival, valamint a férjem is elkísér. Folyamatosan készülnek a demók a felvételre szánt lemezanyaghoz. Összesen 8 dalt viszünk ki, és lesz közöttük egy igazán különleges meglepetés is” – ígérte László Evelin. A Petőfi Zenei Díjjal elismert énekes hozzátette, nagy örömet jelent számára, hogy a rádiókban hallja viszont korábbi dalait, és bízik abban, hogy az új szerzeményeket is szeretni fogja a közönség és a szakma is.
„A Merengő című új dalt már hallhatta a közönség a Petőfi Zenei Díjátadón, de a többit csak akkor mutatjuk meg, ha elkészült az album” – jegyezte meg a felvétel előtt még számos koncert előtt álló előadó.
Esti Kornél – hétköznap 20:50-től az M2 Petőfi TV műsorán.