A kiválasztottak (The Chosen) című sorozat szeptember 7-i premierje nagy esemény a sorozat magyar rajongói számára: új magyar szinkronnal tűzi műsorra a Duna a Jézus és tanítványainak életét bemutató, világszerte rajongott amerikai szériát.
Miután az 1. évadot sikerült részvények eladásával finanszírozni, egyedülálló módon, a 2. évad forgatása már teljes egészében közösségi összefogásnak köszönhetően kezdődhetett el. A kiválasztottak című széria forgatása, így már bemutatása előtt sikerre volt ítélve. Több százezer támogató járult hozzá a film költségvetéséhez, ezzel a keresztény sorozat minden idők legnagyobb közösségi finanszírozással készült televíziós produkciója lett. Bár A kiválasztottak az Amerikai Egyesült Államokban készült, hamar világhírűvé vált: ezidáig több mint 50 nyelvre fordították le, és milliók nézték meg a világ minden tájáról. A Dunán szeptember 7-től szombatonként 16 órától új magyar szinkronnal látható a bibliai témákat hiánypótló módon feldolgozó sorozat. Az újraszinkronizált epizódokban a szereplők – mások mellett – Rosta Sándor, Széles Tamás, Molnár Levente, Bertalan Ágnes, Barbinek Péter és Csifó Dorina hangján szólalnak meg.
A kiválasztottak az első olyan, több részből álló széria, amely Jézus tanítványainak életét mutatja be. A producerek azt szeretnék elérni, hogy művüket több mint egymilliárd ember láthassa, és a világ minden országában sugározzák. A Duna a sorozat bemutatásával csatlakozik a globális célhoz, miközben lehetőséget nyújt arra a magyar nézőknek, hogy új szemszögből értelmezhessék Jézus történetét, és közelebbről ismerjék meg a bibliai alakokat, hiszen életre kelti az evangéliumot, és emberközelivé hozza a szent képeken látható bibliai szereplőket.
A Jézus és tanítványainak életét bemutató A kiválasztottak című amerikai kosztümös filmsorozat mind a négy évada magyar szinkronnal látható a Dunán szeptember 7-től szombatonként 16 órától.
A kiválasztottak – I. évad (The Chosen 1/8., 2019) korhatár: 12 év 52’20”
Amerikai történelmi filmsorozat Forgatókönyvíró: Dallas Jenkins, Ryan Swanson, Tyler Thompson; Zene: Dan Haseltine, Matthew S. Nelson; Operatőr: Akis Konstantakopoulos; Rendezte: Dallas Jenkins Szereplők: Abe Bueno-Jallad (Nagy Jakab), Brandon Potter (Quintus), Elizabeth Tabish (Magdalai Mária), Erick Avari (Nikodémus), George H. Xanthis (János), Giavani Cairo (Taddeus Júdás), Janis Dardaris (Zohara), Joey Vahedi (Tamás), Jonathan Roumie (Jézus), Kirk B.R. Woller (Gaius), Lara Silva (Éden), Nick Shakoour (Zebedeus), Noah James (András), Paras Patel (Máté), Shaan Sharma (Sámuel), Shahar Isaac (Simon), Vanessa Benavente (Mária, Jézus anyja), Walker Ross Jordan (Ifjabb Jakab)