Mozgalmasan telnek Kolovratnik Krisztián családi nyaralásai

 

Az aktív kikapcsolódás tölti fel leginkább Kolovratnik Krisztiánt. A színész-filmrendező-producer a vízparti hűsölés helyett szívesebben választja a túrázást az árnyas erdőkben vagy a balatoni kerékpározást – osztotta meg a Duna Nyár 24 című műsorában látható Emlékképek-kisfilmsorozatban.

Színész, filmrendező, producer, teniszoktató, fotós, zenész, zeneszerző és szenvedélyes bringás – Kolovratnik Krisztián életének szinte minden pillanatát az alkotás és a mozgás határozza meg. Miután három nyelven tanult, idegenvezetőként is kipróbálta magát, de a legtöbb időt a családjával tölti. A Duna Nyár 24 című műsorának Emlékképek kisfilmsorozatában arról beszélt: büszkeséggel tölti el, hogy gyermekei is örökölték az „örökmozgóságát”, és mindig örömmel csatlakoznak hozzá felfedező útjaira. Az adásban néhány fotót is megosztott a közös biciklis kalandokról.

„Nagy kedvencünk a Balaton, mert semmihez sem hasonlítható a hangulata. Van bennem egyfajta nosztalgia az önfeledt, gyerekkori balatoni vakációk iránt, és emiatt gyakran visszatérünk oda a családommal. A strandolás helyett ott is leginkább a bringázást élvezem. Már a kisebb fiammal is – aki még csak hétéves – sikeresen teljesítettünk egy balatoni félkört. Főleg az északi partot szeretjük, mert gyönyörűek arrafelé az utak” – osztotta meg a színművész. Hozzátette, feleségével nem szoktak kettesben nyaralni, mindig a gyerekeikkel együtt utaznak el, mert mindkettőjük azon a véleményen van, hogy nem lenne teljes az élmény, ha nem együtt élnék meg. A teljes adás újranézhető a Nyár 24 Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig újranézhetők a korábbi adások is.

Nyár 24 – élőben a Balaton-partról, belföldi úti tippekkel, hétfőtől szombatig 10 és 12 óra között a Dunán.

Nyár 24 korábbi adásai 60 napig újranézhetők a Médiaklikken.

Borítókép: Kolovratnik Krisztián, fotó: MTVA