Ritkán adatik meg, hogy a színpad helyett vízparton élvezze a nyarat Judy. Az énekesnő a Nyár 24 című műsor Emlékképek-kisfilmsorozatában az elmúlt évek legszebb nyári élményeit osztotta meg.
Zenészként, előadóként a nyár elsősorban nem a pihenést, hanem a nyaraló közönség szórakoztatását jelenti – vallja Judy, aki a 90-es évek óta koncertezve tölti a legmelegebb hónapokat. Az énekesnő elfogadta, hogy sok összejövetelt kellett kihagynia az évek során a munkája miatt, mivel a legtöbb családi és baráti programot hétvégére időzítik az emberek. A Dunán látható Nyár 24 című műsor kisfilmsorozata, az Emlékképek vendégeként megosztotta: számára a legemlékezetesebbek azok a nyári kiruccanások, amikor szeretteivel tölthet együtt néhány napot.
„A barátnőimmel szinte mindig élményajándékokat adunk egymásnak. Tavaly a társaságunkból ketten is kerek születésnapot ünnepeltek, ezért kibéreltünk egy vendégházat, és kifejezetten nőknek szóló programokat szerveztünk. Főztünk, sütöttünk, beszélgettünk, és rengeteget nevettünk. Remekül feltöltődtünk” – osztotta meg a Groovehouse énekesnője. Hozzátette, az ilyen hosszú hétvégékre csak ritkán van ideje, mivel általában pénteken, szombaton és vasárnap is koncertje van. A villámvakációkra többször elvitte már kislányát is, aki szívesen segédkezik a közös főzésben, még a hagymapucolást is elvállalja. A teljes riport újranézhető a Médiaklikken.
Nyár 24 – élőben a Balaton-partról, belföldi úti tippekkel, hétfőtől szombatig 10 és 12 óra között a Dunán.
A Nyár 24 korábbi adásai 60 napig újranézhetők a Médiaklikken.