Élő közvetítések augusztus 20-án a közmédiában – a képernyők előtt is együtt ünnepelhet az ország

 

A közmédia televíziócsatornái a központi állami ünnepségek, a tűzijáték, valamint a Debreceni Virágkarnevál élő közvetítései mellett, történelmi tematikájú műsorokkal várják a nézőket.

Élőben tudósít az állami ünnepségekről a Duna. 8 órától a Szent István Napi Díszünnepséget láthatják a Kossuth térről, majd 9 órától a Duna feletti légi parádét. Bagi Iván Szent István király nyomába ered a 10 órakor kezdődő Történelmi séták adásában, ezután pedig élőben követhetik a csatornán 11 órától a Magyar Szent István Rend kitüntetés átadását. Az ünnepi esemény ismétlése 18:55-től lesz az M5-ön. A Dunán augusztus 20-án 13:30-tól láthatják a Portré a Magyar Szent István Rend díjazottjáról  című műsort, amelyet 16:25-től az M5 kulturális csatornán is megnézhetnek. A Duna 17 órától élőben közvetíti az Ünnepi Szentmise és Szent Jobb körmenetet a Szent István Bazilikából, majd a 21 órakor kezdődő Tűz és Fények játékát. Az ünnepi tűzijátékot újra megnézhetik 22:50-től a Duna World csatornán.

Tematikus műsorfolyamot láthatnak államalapításunk ünnepén az M5 kulturális csatornán is. Az M5 História című magazin augusztus 20-án 7 órakor kezdődő adása a magyar államisággal foglalkozik, 19:55-től pedig a Szent Korona 20. századi, krimibe illő történetéről lesz szó. A kulturális csatornán követhetik élőben hazánk egyik legnagyobb és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Debreceni Virágkarnevált. Az M5-ön 8:15-kor kezdődő, több mint háromórás műsorban Dióssy Klári kalauzolásában láthatják a virágkompozíciók karneváli felvonulását. Rendhagyó hazaszótárral foglalkozik ünnepi, 11:55-kor kezdődő adásában az Ez itt a kérdés, amelyből arra kaphatnak választ a nézők, hogy milyen fogalmakkal írhatjuk le ma a magyarságunkat. A tematikus nap 22:30-tól Koltay Gergely – Balogh Sándor tizenegy tételből álló, magasztos hangulatú, 2018-ban Szegeden elhangzott miséjével, a Missa de Sacra Corona Hungarie-vel zárul.

Ünnepi témákkal foglalkozik augusztus 20-án az M2 Petőfi TV-n 20:50-kor kezdődő Esti Kornél című műsor, majd a Mit kíván után 22:25-től az Ismerős Arcok jubileumi, szimfonikus koncertjét tűzi műsorra a csatorna. A tavaly Petőfi Zenei Díj „Év zenekara” díjjal kitüntetett, fennállásának 25. évfordulóját ünneplő zenekart a Budapest Kongresszusi Központban rendezett koncerten a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar kísérte.

E jeles naphoz kapcsolódik az M2 Gyerekcsatorna Ünneplőben című, saját gyártású minisorozatának aktuális epizódja is. Az Államalapítás ünnepe című részt augusztus 20-án többször is műsorára tűzi a közmédia gyerekcsatornája.

forrás: MTVA