Festői környezetben a jazzélet kiválóságai várják a Szakcsi Rádió Jazz Fesztivál résztvevőit

 

A salföldi Káli Fecske ad otthont augusztus utolsó hétvégéjén a Szakcsi Rádió Jazz Fesztiválnak. A Szakcsi Rádió főszerkesztője, Esztergályos Máté úgy véli, a kulturális, gasztronómiai központ kiváló helyszínt biztosít a jazzmuzsikának, a fellépők pedig a hazai jazzélet kiválóságai.

„A Szakcsi Rádió április végi indulásakor még csak álom volt, hogy pár hónappal később sikerül egy ilyen nagy volumenű rendezvényt életre hívnunk” – mondta Esztergályos Máté az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorának vendégeként, hangsúlyozva, milyen sokat köszönhetnek a fesztivál megvalósításában Gőz Lászlónak, a rádió szakmai grémiumi tagjának, a hazai jazzélet meghatározó alakjának.

Az augusztus 29-31.között rendezendő háromnapos fesztiválnak a salföldi Káli Fecske ad otthont. „A kulturális, gasztronómiai központ méltó helye egy ilyen jazzünnepnek. A festői környezet ad egyfajta intimitást, amit megkíván a jazz műfaj”. Esztergályos Máté úgy látja, egyre többen érdeklődnek és nyitnak a jazz-zene felé, amelyet a Szakcsi Rádió létrejötte is bizonyít. Ezt a pozitív tendenciát erősíti a rádió Küldd be a dalod! pályázatára érkező zeneművek egyre nagyobb száma is. A fiatal tehetségek közül ötöt már bejelentett a Szakcsi Rádió, a jazzfesztivál hetén a Jazz Portré című műsorukban be is mutatják őket a hallgatónak. A felhívásra továbbra is várják a pályázatokat, újabb és újabb tehetséges zenészeket választanak majd ki, dalaik pedig elérhetők lesznek a rádió lejátszási listájában.

Az M2 Petőfi TV vendégeként Esztergályos Máté a jazzfesztivál fellépőiről szólva azt mondta, a névsor a jazzélet olyan neves képviselőből áll össze, akikkel méltó módon lehet elindítani egy ilyen eseményt. Terveik szerint ugyanis évente szeretnék megrendezni a fesztivált, egyre bővülő kínálattal. Erről már a Nyár 24-ben beszélt a rádió főszerkesztője: a Duna délelőtti magazinműsorában részelteket is megtudhattak a fellépőkről. Veisz Gábor, a Bartók és Szakcsi Rádió zenei szerkesztője elárulta, a jazz több ágát mutatják be a három nap során.  „Augusztus 29-én a mainstream jazzé a főszerep, a nyitóestén Stankiewicz – Fekete-Kovács Quintet zenél. A második napon bevonjuk a népzenét is, fellép Borbély – Dresch Quartet, és egy különlegesség is várja a résztvevőket: Lukács Miklós – Szakcsi Lakatos Róbert Duó Magyarországon most játszik először közösen. A zárónapon pedig a népszerű Balázs Elemér Group szórakoztatja majd közönséget”.

Borbély Mihály a Bartók Rádió Muzsikáló délelőtt című műsorában elárulta, a salföldi közönség régebbi számaik mellett új „kísérleteket” is hallhat. „Pontos listát még nem tudok mondani, hiszen sokszor fordul elő, hogy koncert közben változtatunk. Valaki behoz egy motívumot és akkor szavak nélkül eldől a koncert iránya. Biztos vagyok benne, hogy ez a Szakcsi Rádió Jazz Fesztiválon is így lesz, hiszen a Káli Fecske Salföldön egy kiváló, inspiráló helyszín”.

Jegyek kaphatók a helyszínen, valamint az Interticket felületén, további részletek pedig az esemény Facebook-oldalán találhatók. A Szakcsi Jazz Fesztivált élőben is hallhatják majd a Szakcsi Rádióban.

Szakcsi Rádió Jazz Fesztivál augusztus 29-30-31-én, Salföldön a Káli Fecskében és élőben a Szakcsi Rádióban.

Borítókép: Szakcsi Rádió, Jazz Fesztivál