80 fős családi eseményre készül Császár Angela

 

Nyárhoz kötődő kedves emlékei között idézte fel a Nyár 24 Emlékkép című sorozatában élete első igazi nyaralását a Jászai Mari-díjas színművész. Császár Angela az augusztus végén rendszeresen összehívott, gyakran 80 fős családi összejövetelekről is mesélt.

A nyár a családi találkozásokat és sportolást jelenti Császár Angelának, az érdemes és kiváló művész az Emlékkép című kisfilmsorozatban élete emlékezetes nyaralásait, utazásait idézte fel. „Amikor a férjemet meghívták az Amerika Egyesült Államokba, én is elkísértem. Ez az egy év volt életem első igazi nyaralása. Aztán a 80-as években elkezdtünk Erdélybe járni, a busznyi társaság nem szállodában, hanem családoknál lakott. Így megismertük az ott élő embereket, életformájukat és rengeteg barátság köttetett. Ezek az egy hétig tartó utak egy évre elegendő lelki muníciót adtak” – mesélte a színművész, kitérve arra is, hogy sok sportot kipróbált, közülük a biciklizést, a kisebb társasággal a környékbeli országokban tett túrákra szintén szeretettel emlékezik.

Különleges, nyári családi összejövetelükről is beszélt az Emlékkép nézőinek. „Augusztus vége felé szoktunk találkozót rendezni, ahol férjem rokonai, barátai és az én hozzátartozóim is összejönnek. Ilyenkor körülbelül 80 ember van együtt, felnőttek és gyerekek, csak főzőcskézünk, beszélgetünk, játszunk” – mondta, kiemelve, a családdal töltött idő egyike a legcsodálatosabb találkozásoknak.

Nyár 24 – élőben a Balaton-partról, belföldi úti tippekkel, hétfőtől szombatig 10 és 12 óra között a Dunán.

Nyár 24 korábbi adásai 60 napig újranézhetők a Médiaklikken.

Borítókép: Császár Angela, Nyár24/Emlékkép, fotó: MTVA