Tótfalusi Fannira rátalált a szerencse

 

Megtalálta útját, és azt csinálhatja, amit szeret – mondta a Duna szombat esti zenés sorsolási show-jának új műsorvezetője annak kapcsán, hogy miért tartja magát szerencsésnek. Tótfalusi Fanni a Szerencse Szombatban arról is beszélt, talán egy kis csoda is közrejátszott abban, hogy augusztus 10-től már ebben az új szerepben is találkozhatnak vele a nézők.

Tótfalusi Fanni az M2 Petőfi TV Esti Kornél című hétköznap esti élő műsorának háziasszonya augusztus 10-től csatlakozik a Dunán látható zenés, szórakoztató sorsolási show-hoz műsorvezetőként. A legutóbbi Szerencse Szombatban avatta be a nézőket pályafutása eddigi alakulásába. „Nagyon szerencsésnek tartom magam, elsősorban támogató családom miatt, másodsorban pedig azért, mert megtaláltam az utamat, azt, amit szeretek csinálni. Más téren kezdtem el tanulni és dolgozni, de úgy éreztem, abban nem tudom elképzelni a jövőmet. Négy és fél évvel ezelőtt éppen az M2 Petőfi TV műsorát néztük, amikor édesanyám megjegyezte, hogy ebben a szerepben engem is el tudna képzelni” – mondta. Ezt követően a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány tehetséggondozó programján keresztül került az M2 Petőfi TV-hez, ahol riporteri és szerkesztői munka után, műsorvezetőként is bemutatkozhatott.

A szerencse mellett úgy érzi, karrierje legutóbbi kedvező fordulatában egy kis csoda is szerepet játszhatott. „A közmédia turisztikai ajánlója, a Vár a Kárpát-medence forgatása kapcsán jutottam el Máriapócsra. A település arról híres, hogy a barokk Szent-Mihály templomban őrzik azt a Szűz Mária  kegyképet, ami már háromszor könnyezett, és amelynek csodájára azóta is zarándokok tömkelege kíváncsi. Úgy tartják, csodák történnek azokkal, akik ide látogatnak. E forgatás után hívtak fel, hogy engem választottak a Szerencse Szombat műsorvezetésére” – mesélte Tótfalusi Fanni.

Műsortörténeti érdekesség, hogy édesanyja, Bényi Ildikó is vezette korábban a Lottóshow-t. Az anya-lánya páros a Duna Nyár 24 című műsorában vendégeskedett. Bényi Ildikót, a Duna kívánságműsorának, az Önök kértéknek a háziasszonyát a nézők archív felvételeken láthatták is a korabeli sorsolási műsorban.  Bényi Ildikó elmondta, azt tanácsolta lányának, hogy a műsor kereteit, illetve a játékszabályokat nagyon alaposan tanulja meg, aztán érezze jól magát.

Szerencse Szombat – szombatonként  18:45-től a Dunán.

 

Borítókép: Tótfalusi Fanni, Szerencse Szombat, fotó: Szabolcs László