Schmidt Ádám: számomra eddig az olimpia legmeghatóbb pillanata volt, amikor Milák Kristófot köszönthettem a dobogó tetején.

 

A Nemzeti Sportrádió Sportreggel című műsorában kapcsolták hétfőn délelőtt a nyári olimpia helyszínéről a sportért felelős államtitkárt. Schmidt Ádám az interjúban értékelte a magyar olimpikonok eddigi szereplését, kiemelte azt a felejthetetlen pillanatot, amikor Milák Kristófnak adhatott át ajándékot és Hámori Luca szereplése körüli történésekre is kitért.

„Rendkívüli módon kiegyenlített lett a nemzetközi sportvilág, nehéz kijutni az olimpiára, és itt maradandót alkotni, hiszen látjuk, milyen apróságok döntenek” – kezdte az államtitkár utalva például arra, hogy Vas Kata Blanka kerékpározó centivel, vagy Németh Nándor úszó egy századmásodperccel maradt le a dobogóról. „Az, hogy jelenleg 12. helyen áll Magyarország az éremtáblázatban, minden elismerést megérdemel és talán minden várakozást is felülmúl” – mondta, hozzátéve, bíznak abban, hogy a második héten is szereznek kiváló sportolónk további érmeket és pontszerző helyeket. „Nagyon várom a birkózók szereplését, a kajak-kenu pályán zajló eseményeket és az öttusa küzdelmet. Titkos esélyest látok a taekwondo csapatban is”.

Sportreggelnek adott interjújában Schmidt Ádám Milák Kristóf kapcsán is beszélt, ő adhatta át a 100 méteres férfi pillangóúszás eredményhirdetésén az ajándékot. „Számomra ez a legmeghatóbb pillanata volt eddig az olimpiai játékoknak. Kristóffal való barátságom 2017-re vezethető vissza, ez a barátság messze túlmutat azon, hogy az egyikőnk államtitkár a másik olimpiai bajnok, ez Milák Kristófról és Schmidt Ádámról szól. Azt is szeretném elmondani, hogy Kristóf soha semmilyen körülmények között nem részesült megkülönböztetett bánásmódban, mint más sportoló. Nyilván mindenki életében vannak nehezebb pillanatok, az övében és az enyémben is, de mindig számíthatunk egymásra, és az a pillanat, ami a dobogónál történt, nagyon felemelő volt, mindennél jobban kifejezte, hogy miként viszonyulunk egymáshoz. Nagyon büszke vagyok rá, ahogy természetesen minden olimpikonunkra” – idézte fel az éremátadás pillanatát, megköszönve a Nemzetközi Úszószövetség elnökének, aki lehetővé tette, hogy a szövetség nevében ő adhassa át a kísérőajándékot.

Schmidt Ádám jelen volt a nagy érdeklődés által övezett szombat délutáni Hámori Luca Imane Helif ökölvívó mérkőzésen, az ügy kapcsán is kifejtette véleményét a Nemzeti Sportrádióban. „Nehéz ügy, sokat beszéltünk erről az elmúlt néhány napban. Szerintem a fő problémát az jelentette, hogy van egy elmérgesedett helyzet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az egykori világszövetség között. Nyilván az olimpia után indokolt lehet, hogy ezt az ügyet mélyebben is kivizsgálják. Luca komoly küzdelemben szépen helyállt, és történelmet írt azzal, hogy első női bokszolóként hazánkat képviselte”.

A teljes interjú meghallgatható a Nemzeti Sportrádió Soundcloud-oldalán.

Sportreggel a Nemzeti Sportrádióban minden nap 6-tól 10-ig.

Borítókép: Nanterre, 2024. augusztus 3. Schmidt Ádám sportért felelõs államtitkár (háttal) átadja az aranyérmet a gyõztes Milák Kristófnak a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévõ Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án. MTI/Kovács Tamás