Nem nyaralt gyerekkorában Bocskor Bíborka

 

Mindig boldogsággal tölti el, amikor felidézi gyerekkori nyári emlékeit Bocskor Bíborka. A Nyár 24 Emlékkép című kisfilmsorozatában egyik kedvenc nyári időtöltését is elárulta az énekes.

Gyerekkora óta rajong a természetér A Dal 2024-ben a versenyzőket szakmai tanácsokkal segítő énekes, akinek kislánya is örökölte édesanyjától ezt a szemléletet.

„Gyakorlatilag nem is nyaraltam gyerekkoromban, szüleimmel földműveléssel foglalkoztunk, számomra pedig gyönyörű volt megélni évszakról-évszakra a természet változását. Csíkszentmártonban nőttem fel, nyaranta mindig elmentünk az ottani patakhoz. Azt játszottuk, hogy kövekkel felduzzasztjuk a víz szintjét akkorára, hogy tudjunk benne fürdeni, én pedig addig maradtam a vízben, míg már lila lett a szám” – idézte fel az Emlékkép című sorozatban máig mélyen benne élő gyerekkori élményét a Magashegyi Underground énekese. Kötődése a természethez, a virágokhoz, állatokhoz mostani életében is meghatározó, sőt kislányát is e szemléletre tanítja.

Nyár 24 – élőben a Balaton-partról, belföldi úti tippekkel, hétfőtől szombatig 10 és 12 óra között a Dunán.

Nyár 24 korábbi adásai 60 napig újranézhetők a Médiaklikken.

Borítókép: Bocskor Bíborka, fotó: Ridikül/Tőke Béla