Az olimpiai tudósítások mellett a Kossuth Rádióban a világeseményhez kapcsolódóan ritka családi történetek is hallhatók feledhetetlen olimpikonjainkról. Műsorukban ezúttal a kardvívó olimpiai bajnok Rajczy Imre unokája árult el részleteket a családi legendáriumból.
Juan Honfi, illetve már Honfi János Imre Magyarországon szeretne élni. Buenos Airesből költözött Budapestre, haza vágyott. Már bejárta a világot, évekig Németországban dolgozott, de két éve úgy döntött, hogy Magyarországon akar családot alapítani. Jelenleg a Szent László Lovagrend tagja.
Rajczy Imre kardvívó már a két világháború között beírta a nevét a halhatatlan magyar bajnokok közé. Nemzetközi eredményeit 1933 és 1939 között érte el, volt magyar bajnok, főiskolai világbajnokságot nyert egyéniben és csapatban is, majd felnőttként is Európa-bajnok, és világbajnok lett. Az 1936. évi nyári olimpiai játékokon, Berlinben a magyar csapat tagjaként bajnoki címet szerzett. A második világháború végén családjával emigrációba kényszerült. Argentínában már nem tudta folytatni sportolói pályafutását, de edzőként és sportvezetőként is komoly sikereket ért el. Tíz évig volt az argentin kardválogatott edzője. 1955-től az Argentin Olimpiai Bizottság titkára volt. Sportvezetőként részt vett a melbourne-i olimpián. Az 1961-es Buenos Aires-i vívó-világbajnokság rendezője volt.
Magyarságát mindig büszkén vállalta, gyermekeit is magyarnak nevelte. Hazatelepült unokája, Honfi János Imre így mesélt híres nagypapájáról a Kossuth Rádió műsorában: „Nagyapám az egyetlen szombathelyi olimpiai bajnok. Kiskorában egy versenyen tévesen azt hitte, hogy véget ért a mérkőzés. Levette a sisakját és ekkor megszúrták a szemét, ezért a szülők megtiltották, hogy vívjon. Titokban folytatta a vívást, amit családja egy újságcikkből tudott meg, amelyben megjelent, hogy bajnok lett”.
Az 1936-os bajnok csapat, az unoka elmondása szerint csak 1956-ban találkozhatott újra. Kabos Endre tragikus okból nem lehetett velük: 1944 novemberében a Margit híd felrobbanásakor lelte halálát. 1948-ban Londonban Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László, azaz a többi csapattag ismét megnyerte az olimpiát.
További érdekességeket is megtudhatnak Rajczy Imre kardvívó és unokája, Honfi János Imre életéről, az argentin-magyar kapcsolatokról a Családok, történetek következő epizódjában.