Kárász Róbert másfél év után tér vissza a képernyőre

 

Újra televíziós műsor házigazdája lesz Kárász Róbert: június 23-án a Dunán látható Magyarország Szépe egyik műsorvezetőjeként követi nyomon a nagy múltú szépségversenyt. Feladatáról a Duna Család-barát című műsorának vendégeként beszélt.

Kárász Róbert számára nem ismeretlen a Miss World világverseny nemzeti válogatója, a Magyarország Szépe. 2023-ban zsűriként vett részt a szépségversenyen, az ítész a táborban kommunikációs tréninget tartott a versenyzőknek. Idén más feladat vár rá –  erről a Duna élő adásában mesélt.

„A közelmúltban megismerhette a közönség a 21 kiválasztott lányt, megcsodálhattuk őket, megtudhattuk hány évesek, honnan érkeztek, és mi a saját karitatív szívügyük. Hacsi Boglárka, a tavalyi győztes a közösségi médiában pedig további kulisszatitkokat oszt meg róluk” – kezdte a Magyarország Szépe idei házigazdája, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomfejlesztésért felelős igazgatója a csatorna délelőtti magazinjában.

Kárász Róbert a Család-barát vendégeként hozzátette, szerinte egy szépségversenyben rendkívül izgalmas, amikor megmutatkoznak a különbözőségek. „Minden lány másképp szép. Tapasztalataim szerint rengeteget változnak a felkészítőtáborban, ahonnan csak 16 lány juthat tovább” – hangsúlyozta a műsorvezető, aki másfél év kihagyás után teljesen új helyzetben, egy élő show házigazdájaként tér vissza a képernyőre, ezért izgatottan várja a szereplést.

„Nagyon örülök, hogy egy olyan profi televízióssal lehetek műsorvezető, mint Rókusfalvy Lili. Engem elsősorban közéleti műsorokból ismernek a tévénézők, de örülök, hogy most a showműsorok területén is kipróbálhatom magam egy rendkívül gyakorlott kolléga mellett” – méltatta Kárász Róbert a Duna zenés műsoraiból, A Dal és a Csináljuk a fesztivált! produkcióból ismert műsorvezetőtársát.

Magyarország Szépe 21 versenyzőjét a műsor oldalán tekinthetik meg.

Magyarország Szépe – Miss World Hungary – június 23-án 18:45-től élőben a Dunán.

A királynők útja – film a versenyzők felkészüléséről június 22-én 19:45-től a Dunán.

Család-barát – hétköznap 9:35-től és 11 órától a Dunán.

Borítókép: Kárász Róbert, fotó: MTVA/Csöndör Kinga