A hazai operett és musical műfajának meghatározó fiatal művészei előtt tiszteleg a magyar zene rádiója következő tematikus hétvégéjén. A Jó pihenést!, a Szív küldi szívnek szívesen és a Családunk nótái című műsorokban fiatal előadók felvételeit hallhatják, valamint rövid interjúrészletekben ismerhetik meg a zenés színház fiatal csillagait március 30-án és március 31-én a Dankó Rádióban.
Az operettnek évszázados hagyományai vannak és a magyar operett 2013 óta szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében. A könnyed, fülbemászó, de operai igénnyel megírt zene és a humorral átszőtt fordulatos történetek meghódították az egész világot. A „modern operettnek” is nevezett musical műfaja a hatvanas években érkezett meg Magyarországra, és azóta is a legnépszerűbb színházi műfajok egyike.
A Dankó Rádió következő tematikus hétvégéjén, március 30-án és 31-én az aranykorszak legnépszerűbb zeneszerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő és Ábrahám Pál örökzöld szerzeményei, valamint mások mellett Presser Gábor és Adamis Anna, illetve Sylvester Lévay nagy sikerű musicaljeinek dalai a mai operett- és musicaljátszás fiatal művészeinek előadásában csendülnek fel, akiket a rádióhallgatók közelebbről is megismerhetnek rövid interjúrészleteken keresztül. A hétvégén – a teljesség igénye nélkül – beszélgetést hallhatnak Simon Boglárkával, Dancs Annamarival, Jenei Gáborral, Bordás Barbarával, Pesák Ádámmal, Dénes Viktorral, Bojtos Lucával és Ninh Dúc Hoáng Longgal, de énekelni fog mások mellett Laki Péter, Széles Flóra, Peller Anna, Kiss Diána, Sándor Péter, Gubik Petra, Kocsis Dénes, Vörös Edit és Kádár Szabolcs János is.
Az előadók arról mesélnek, honnan ered a zenei indíttatásuk, hogyan indult a színpadi pályafutásuk és melyek voltak az eddigi legfontosabb mérföldkövek az életükben.
Az operett és musical fiatal művészei – március 30-án és március 31-én a Dankó Rádióban.