Szandi bevallotta, mit élvez a legjobban a televíziós zsűrizésben

 

Már több hete A Dal 2024 zsűriszékében tölti szombat estéit Szandi. A kétszeres eMeRTon-díjas előadó a Petőfi Rádióban beszélt arról, hogy érzi magát ebben a szerepben.

Régóta vágyott arra Szandi, hogy egy szakmailag is elismert televíziós produkcióban kapjon szerepet, mint zenei szakértő. A Dal 2024 ítészeként úgy érzi, megérkezett oda, ahova vágyott.

„Szeretek zsűrizni, és jól érzem magam az ítésztársaim között. Ha esetleg szakmai nézetkülönbség alakul ki, azt mindig őszintén békésen meg tudjuk beszélni. Leginkább pedig annak örülök, hogy a versenyzők megfogadják a tanácsainkat, korrigálják a jelzett tökéletlenségeket, és adásról adásra fejlődnek a produkciók” – szögezte le Szandi a Petőfi Rádió vendégeként.

Az énekes hozzátette, több évtizedes szakmai múltjával a háta mögött is számít a nála tapasztaltabb előadók véleményére, hiszen tanácsaikat megfontolva, megfogadva lehetősége nyílik arra, hogy fejleszthesse szerzeményeit. A Tüzesen süt le adásában megosztotta, férje, az elismert zenész, Bogdán Csaba mellett kit tart számon még fontos szakmai iránytűként.

„A mai napig fontos nekem Fenyő Miklós véleménye. Ha elkészül egy új dalom, videóklipem, neki mindig megmutatom” – hangsúlyozta A Dal 2024 zsűrije. A teljes Szandival készült beszélgetés újrahallgatható a Petőfi Rádió Soundcloud-oldalán.

A Dal 2024 – szombatonként 19:35-től a Dunán és a Petőfi Rádióban.

Borítókép: Szandi (Pintácsi Alexandra), a zsûri tagja, fotó: MTI/Balogh Zoltán