Egy szinkronmunkának köszönheti feleségét Kálloy Molnár Péter

 

Sok időt tölt együtt a három generáció Kálloy Molnár Péter családjában – mesélte a színművész a Duna Családi kör című műsorában. Hétköznapjaik mellett arról is beszélt, hogyan ismerkedett meg gyermekei édesanyjával, Lestár Ágnessel.

A több hollywoodi sztár magyar hangjaként ismert, és legutóbb a Tündérkert című sorozat fő intrikusaként feltűnt Kálloy Molnár Péter szakmai sikerei mellett a feleségét is munkájának köszönheti. A Fekete vipera című angol vígjátéksorozaton dolgoztak először együtt, ekkor Rowan Atkinsonnak, a későbbi Mr. Beannek kölcsönözte a hangját a színművész, míg későbbi felesége rendezőasszisztensként dolgozott.

„Mindketten kezdők voltunk, amikor találkoztunk a szinkronban. Egy nap tovább kellett maradni, mert elhúzódott a munka. Mivel velem egykorú volt, megkértek, hogy beszéljem rá én, hogy még maradjon. Megkérdeztem tőle, mi a terve ma estére, mire visszakérdezett, hogy: miért, moziba megyünk? A moziból végül színház lett, aztán egy közös élet” – idézte fel megismerkedésük történetét Lestár Ágnes a Duna délutáni magazinműsorában.

Kálloy Molnár Pétert nemcsak felesége, hanem anyósa, Dallos Szilvia Balázs Béla-díjas színművész, valamint két gyermeke, Pisti és Szofi is elkísérte a Családi kör stúdiójába. A nagymama büszkén mesélte, hogy Pisti tehetséges a rajzolásban, és jelenleg szobrászkodni is tanul. Bár a fiút az előadóművészet nem érdekli, húga kacérkodik a színpaddal: szívesen táncol, emellett kreatív, jó kézügyessége van. Kedvenc közös elfoglaltságukként a beszélgetést és a kártyázást nevezte meg. Hozzátette, van egy kicsi családi nyaralójuk Alsóörsön, ahol a gyerekek a szünidő alatt több hetet is eltöltenek. A teljes beszélgetés újranézhető Családi kör Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

Családi kör – hétköznap délutánonként 13:40-től a Dunán.

 

Borítókép: Kálloy Molnár Péter és felesége, Lestár Ágnes: MTVA/Csöndör Kinga