Nádas György mindkét fia örökölte a komikus vénát

 

Több generáció óta meghatározó szerepet tölt be a szórakoztatás a Nádas családban. A Karinthy-gyűrűs humorista, Nádas György édesapjától kapta örökségként ezt a képességet, és ő is továbbadta fiainak – mesélte a Duna Családi kör című műsorának vendégeként.

Nádas György a Dankó Rádió Jó pihenést! című műsorának házigazdájaként minden hétvégén bizonyítja, hogy bár a humor az egyik legfőbb ismertetőjegye, a munkában nem ismer tréfát. Pályatársaival, különböző művészeti ágak képviselőivel készít interjút a rádióadó munkatársaként, és ez a feladat neki valódi jutalomjátékot jelent.

„Szerintem valójában rádiósnak születtem, csak tettem egy kitérőt a kabaré felé” – kezdte Nádas György a Duna délutáni magazinjában, a Családi körben. A „kerülő út” azonban hosszúnak bizonyul: több évtizede szórakoztatja a mai napig a közönséget csattanós poénjaival, történjen az épp színpadon, televízióban vagy a rádiószínházban. Mint mondta, apai örökségként tekint a nevettetés képességére.

„Hiába éltünk együtt, keveset találkoztunk, de mindent neki köszönhetek. Fizetés kiegészítésként éjszaka lokálokban játszott, de a hétvége mindig családi körben telt, vagy valamelyik nagymamánál, vagy a legendás Fészek Klubban” – idézte fel a közös pillanatokat az előadóművész. Hozzátette, ahogy ő az apjától, úgy gyermekei tőle lesték el a szórakoztatás művészetét.

„Mindkét fiam valamelyest továbbvitte az apai örökséget, és közös bennük, hogy jó humorral megáldottak. A nagyobbik külföldön él, zenészként dolgozik, a kisebbik fiam pedig színművész lett. Kislánya, Lujza épp a napokban ünnepelte az első névnapját” – jegyezte meg Nádas György. A teljes beszélgetés újranézhető Családi kör Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

Családi kör – hétköznap délutánonként 13:40-től a Dunán.